Keserűmandula... nem finom.

2012-02-20T20:00:00.000+01:00

Szerinted, ott a monitor másik felén, kinek van a legangyalabb angyala a világon?
Bizony, nekem. De bizony ám!
Van egy hősöm. Barna bőrű, barna hajú, tiszta fényű szemmel. Meleg tekintettel.
Elbűvölő mosollyal. Nevető gödröcskékkel. Imádni való hanggal. Anyásan lágy mozdulatokkal, és egyenes derékkal. Erős, magabiztos, és tökéletes támasz.
Szárnyai kettőnket is elbírnak. Nem kell hát szentnek lennem mellette. Sajnos, ha megszakadnék sem menne... Ezért ment meg időről időre. Ott van mellettem, ha nagy bajban vagyok, vagy ha csak azt hiszem, hogy a partot nyaldosó habok szökőárnyi kárt okoznak.
És úgy szeretném meghálálni!
Mindent. Minden rám pirítást, ha bután viselkedtem. Minden hiszti kezelést. Minden ölelést, és minden finom simítást, amivel megszabadított a könnyektől.
Mindent szeretnék megköszönni. Minden percet, amikor rettegtem, hátha nem látom többé... ezek a könnyes búcsúk, mikor kocsiba ül.
Minden reszkető ajakkal elmorzsolt imát megköszönnék, amit este mormoltam a főnöknek, hálát adva érte.
Annyira szeretném valahogy elmondani mennyire jó, hogy van. De nem tudom úgy elmondani. Ha arra kerül a sor, egyszerűen ránézek, elfogynak a szavak, és... rendszerint elsírom magam.. Ciki, nem ciki, ez van.
Nedves egy vallomás, annyi szent. :)
Szeretem. Mindenestül. Szárnyastul. Szerelmestül.

obviously.

2012-02-20T19:32:00.000+01:00

You don't know what love is... you just do as you're told...

hó.helyzet.

2012-02-12T11:16:00.000+01:00

Szóval esik a hó nagy pelyhekben. Let there be light!
És akkor lehet lábbal naaagy csigát rajzolni a hóba. Ehhez dobj hozzá még egy barátnőt, és megvan a napi edzés, meg a minden más. Nagyjából egy húsz méter átmérőjű csigát talpaltunk a szűzhóba, elképesztően művészi spirál alappal. Valami eszményi!
Ééééés, még a kezünk sem fázott. Különös koreográfiánk furán hathatott távolról.
Hazafelé hópelyheket kaptunk el a nyelvünkkel, végigtáncoltunk a bekötőúton, forralt bort szürcsölve megnéztünk egy tüneményes filmet, aztán már hárman melegedtünk a második alapmű előtt.
Csajos napokat élek. Rózsaszín és arany színű körmökkel, hajat fonogatva, lányos zenét hallgatva, hangosan nevetve a rituális kávé fölött, kellemes társaságban.

Szeretem ezeket a nőket!
Jól esik, hogy figyelhetünk egymásra. Ilyen a lájf mostanság. Hirtelen jött ötletekkel, és nagy csigákkal a hóban.

nem tart már sokáig.

2012-02-11T14:08:00.000+01:00

fáj.

2012-02-11T11:57:00.000+01:00

Bánts, amíg csak akarsz. Neked elnézem. Voltam a helyedben. És szerettem volna, ha valaki ugyanezt mondja nekem akkor...
Te vagy a Tádém. Nem kell egyedül lenned. Még nem.

a jós.

2012-01-27T08:39:00.000+01:00

Napi horoszkóp 2012. január 27.

Át kellene gondolnia az érzelmi kapcsolatait. Az utóbbi időben kissé zavarossá vált minden ön körül. El kellene döntenie, hogy mi, vagyis inkább ki az igazán fontos önnek, és eszerint cselekednie. Az időhúzás többé nem jön be.

Ha hülyeséget álmodni művészet, kérem, én galériát nyitok! Tessék, csak tessék! Jöjjenek, jöjjenek! Merüljenek mélyre elmém legsötétebb bugyraiban! Életteret a szorongásoknak!

Már nem csak az álmok irreális devianciája rémít meg, Hanem, hogy minden ilyen jós kutya füle ugyanazt mondja. És okosabb vagyok, mint egy ötödikes, már nem nézem naponta ezeket a butaságokat. Visszamenőleg nézegetem... És haljak meg, bejön!

szinkron.

2012-01-26T21:25:00.000+01:00

Szinkronszínész vagy, vagy mi...
Én meg nem szeretem az ilyet. Hiába mozog a szám, ez nem könyörgés azért, hogy helyettem beszélj!
*** nincs mit mondanom.

állatállomány megint.

2012-01-22T21:36:00.001+01:00

A Döme,

s a macskák.

állat állomány.

2012-01-22T21:10:00.000+01:00

Döme, az új szerelem.

hétvégre.

2012-01-22T18:13:00.000+01:00

Sikerült egy hamisítatlan érzelmi hullámvasútra jegyet váltani.
Minden úgy volt, ahogy a programban olvastuk, tudtuk tehát, mire vállalkozunk. Szerencsére a hullámvölgyből csak fölfelé vezetett az út.
Elmesélem hogyan történik egy ilyen:

Az azt megelőző zuhanást három nap alatt éli meg a vállalkozó.
Folyamatosan csak lefelé, mindig csak egyenesen le.

A hányinger a legmélyebb ponton kap el, a legsötétebb órában. Általában az ingert ingerválasz is követi...
Szerdától péntekig mélyrepülés, pénteken villódzó pokoli fények -a hullámvasút ugyanis a kísértetkastélyon száguld keresztül.. -, aztán hirtelen, minden elmosódik, jéghideg levegő ölel körül, amely olyan tiszta, hogy felpattan az utazó szeme, ami egész odáig csukva volt a félelemtől, és borzalmaktól.
Körülnéz, vacog, és keresi a meleget, hátha megtalálja maga mellett azt az embert, aki vállalta vele ezt az utat.
Ha még ott van, ha még nem menekült fejvesztve a rémálomból, összekapaszkodnak, és élvezhetik a Napfelkeltét élő egyenesben, mert párhuzamosan emelkednek fel mindannyian.
Csak a legbátrabbak élik túl ezt a próbát.
Nem ajánlott a százötven centiméternél alacsonyabbak, szív gyengék, valamint a szkeptikusok számára.

Így néz ki egy ilyen. Mélyről a magasba. Lassan. Csak a lefelé... az a pokoli gyors. Mindenféle támpont nélkül, semmi kapaszkodó, csak a tátongó félelem és rideg magány. Ugrani kell. Egyedül.
Fogódzkodó, vagy egy társ nélkül, akibe kapaszkodhatnánk.
Ő csak akkor jelenik meg újra, tisztán és fényesen, amikor felfelé ível az út. Addig mindenki vak, és egyedül remeg.
De a vége csodálatos. És mindig megéri.

Sokkal szebb a szeretés odafent. Érdemes megjárni érte a legmélyét.

2012-01-18T23:13:00.000+01:00

Mindig van még egy utolsó csepp megváltás valahol. Fentről jön. A legváratlanabb pillanatban hullik arcodra.
Mikor már azt hitted, elfogyott a jó a világból, Rád ragyog a Nap, és megmelenget a fény. Igazi Istenélmény a semmiből.
Vagy abból, amit semminek hívunk.
Hazafelé a vonaton ránk borult a sötétség, kint mindent betakart a csillagpöttyös takaró.
Szorongatta a szívemet nagyon az a pár szó, ami megkötözött. Tehetetlen átok ez. Erősnek maradni, és mosolyogni, belátni, hogy nem az ő hibája volt. A puszta tények azonban percenként kiröhögtek. Ez visszhangzott a fejemben. Hála az égnek egyedül nem ciki, ha látszik kívülről is...
Hát hazáig látszott, úgysem találkoztam senkivel. Emészt ez az egész. A szeretés, a féltés, meg ami ezzel jár.

Igazából... A legjobban az zavart, hogy nem merte elmondani. Ha fél, hogy elveszít, megkérdőjelezi az érzéseimet. Ha nem tudja mennyire szeretem, nem tudom tudja-e egyáltalán mit érez ő maga. Ha nem szeret, és én nem szeretem, lehet boldog?
Mert azt szeretném. Ha jól lenne. Ha jó lenne minden. Ahogyan bennem megtörténünk. Csak annyira.

És most jött a megváltás dal formájában, jó volt Pannit hallgatni, és tudni, hogy nem vagyok egyedül "azon az úton". Kellett valami angyali, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek.

Most pedig, folytatom a szeretést ott, ahol -abba ugyan nem, de- hagytam.
Az én szívemet csak én tudom összetörni. Jól esett megszorongatni kicsit, de összetörni nem akarom. Úgyhogy release.

ni wyr neb nebawd arnaf.

2012-01-18T20:04:00.000+01:00

"Pain Redefined"

Fading, falling, lost in forever
Will I find a way to keep it together?
Am I strong enough to last through the weather in the hurricane of my life?
Can it be a conscious decision?
That I look for ways to alter my vision?
Am I speeding towards another collision in the alleyways of my life?

Memories don't lie
You know better than
Memories don't lie
You know better than
Memories don't lie
You know better than
Those who have fallen in
Memories don't lie
You know better than
Memories don't lie
You know better than
Memories don't lie
You know better than
Those who have fallen in

Please believe me
That my eyes deceive me?
Don't stand me up
Just leave me
I have fallen again
This is the end
Pain redefined

Shaking, burning up with the fever
In the realm of pain, I am the deceiver
Now I lie to myself, so I can believe her
As she disassembles my life
I cannot dispel the illusion
All my hopes and dreams are drowned by confusion
Can I find a way to make a solution that will reconfigure my life?

Memories don't lie
You know better than
Memories don't lie
You know better than
Memories don't lie
You know better than
Those who have fallen in
Memories don't lie
You know better than
Memories don't lie
You know better than
Memories don't lie
You know better than
Those who have fallen in

Please believe me
That my ears deceive me
Don't stand me up
Just leave me
I have fallen again
This is the end
Pain redefined

And I know that stillness shatters
We have all been frightened by the
The sound of footsteps on the pavement of our lives
I stand and fight
I'm not afraid to die
Elochai, bury me tonight

Please believe me
That the world deceives me
Don't stand me up
Just leave
I have fallen again
This is the end
Pain redefined

új szerelem.

2012-01-15T18:58:00.000+01:00

Tim Walker képek.

matska.

2012-01-15T18:33:00.001+01:00

Kétségbeesés- minél nagyobb, annál fontosabb személyt bántunk...

Szűkül a légtér, pajtások!
Egymást fojtogatjuk így. Mind terjeszkedünk, mert szűk a burok. Ki akarjuk tágítani azt a mesterséges anyaméhet, amit biztonságnak építettünk maguk köré. Ez folyik itthon.

Péntek óta fejelgetem a kellemesen hűvös fehér falat a fejem mögött, a csütörtöki "kulturális antropológia és a médiakommunikáció sajátos színterei" vizsga után... És ma, nos ma reggel még mindig nem érkezett eredmény az informatikai kommunikációs felületünkre. Nem is baj, volt pár napom harapdálni a számat azért, mert tehettem volna többet is, utánanézhettem volna jobban a dogoknak, de miért?! miért maradt ki, hogy maradhatott ki, hogy transzendentális bypass?! Te jó ég... nagyon hülyének érzem magam(itt feltétlenül szükséges volt jelenbe váltani).
És most megjöttek a bátorító jegyek, én amolyan gesztus értékűként tekintek a magaméra. Jól esett. Nagyobbak az elvárásaim magammal szemben, mint másokkal. A velem szembeni elvárások jó részét keményebbnek érzem, mint amilyenek valójában. Vagy nem is tudom.
Valami történt, és kész, és ez a jegy nekem néha azt meséli, hogy jó fej vagyok, és ennyi, néha meg, hogy érdemes többet foglalkoznom azzal, ami érdekel. Mert érdekel. És jó volt olvasni az először bonyolultnak tűnő jegyzeteket, fejtegeti a körülöttem zajló eseményeket.
Izgi.

Nem igazán ment a rendrakás buksin belül. Kellett mellém valami, ami segített a helyemen ébredni. Ez a valami meg a macskám volt!
A drága tegnap debütált szobacicaként. Hideg volt kint. Ő meg... Tőlem függ. Jó, nem a léte, ami felett én döntök, mert nem halna éhen magától, hanem a jóléte, ami meg fontos. Ha már macskám van, és egy ilyen szeretetkurva, mint én, hát miért ne alhatna bent? Általában kirakom a garázsba. Tegnap nem akartam egyedül maradni.
Így kötött ki mellettem egy idő után az ágyon. Hajnali háromkor már arra ébredtem, hogy az oldalamon fekszem, fejem a kinyújtott jobb karomon, a macska ugyanebben a pózban mellettem, hátát a hasamnak támasztva. Aranyos egy dög.
Le sem tagadhatnánk egymást!
Erőszakosak vagyunk, szeretünk dörgölődzni, a vadászösztön működik, imádjuk a simogatást, és sokszor köhögünk fel szőrcsomót... Na jó, vannak pontok, ahol némi különbség fellelhető kettőnk között.

Tehát a macska. Az egy jó fej.
Bevált lélekgyógyászként. Lehet, hogy megtartom.

Ez csak egy trailer:

szeretem.

2012-01-12T22:29:00.001+01:00

love, you're news to me

you're a little bit more than i thought you'd be

a mole in my well-fed lawn

you're a nightmare beating the dawn

oh, it hit me like never before

that love is a powerful force

yes, it struck me that love is sport

so i pushed you a little bit more

Ez egy ilyen.

pssszt.

2012-01-11T23:08:00.002+01:00

Tegnap láttam hogy zuhan össze aki ugyanazt éli meg, mint én tavaly. És érdekes módon azt tanácsoltam ne úgy tegyen, mint én. De miért?!
Mi nem stimmel? Drága hegymászó cimborák! Valami elszakadt félúton felfelé, és most lógunk a szakadék fölött!
Hát hogy van ez?
Tényleg jobb ilyenkor csendben visszavonulni, és megvárni, amíg leengedik a biztonsági kötelet... Nem hadonászni addig kétségbeesetten mindenféle kis csákánnyal, mert még a végén megvágunk valakit véletlenül...

Tudok titkot tartani. Ha megígérem. Magamnak miért nem ígérem meg soha?
Nem kell mindenkinek mindent tudni, ugye?
Mi nem megy? Most őszinte legyek, vagy kedves?!

Miért nem szeretem Coldplayt? Mi a f*sz történik?! Miért nem tudok normálisan, szépen, kulturáltan fogalmazni?!
Azt a kutya meg a macskafáját.
Egyre jobban utálom az egészet. Elmúlhatnék már egy kicsit. Nem sok ez?
Elszabadult az indulat. Ki tudja hol áll meg?
Ki tudja hol áll meg, s kit hogyan talál meg? Fuss, ha futhatsz fiú, pallos alatt fejed!
A vér se mossa le rólad, ha az Ancsi szeret!!!

Ejj de kis bonyolult ez már.

Jól esne beszélgetni, de jobban jár a világ, ha nem szólalok meg...

Ez az, amikor nem bírok magammal.

És ijesztő.

Hülyén segítségért ordítozok, pedig én tapasztom a számra a kezem. Én csitítgatom magam este.

Elég legyen!

Nyugalom, odabent!

Mindent időben el fogunk intézni!

Mindennek szükségszerűen el kell romlania, vagy át kell alakulnia, ha valami inger éri az érzőt?!

Miért?

Nem jó ez. Valaki rendezze át az univerzumot!

visszatérő álom.

2012-01-09T01:07:00.001+01:00

Vevő vagyok magamra,
Hisz elviseltem engem tegnap! Ma
Küzdök még kicsit velem,
És holnap megint szép a szerelem,
Újra felkel a Nap, mint
Ezelőtt mindig. Csepp harmatot hint
Szememre régi álmom,
És önmagamból kilépve járom
Idegen nagyvárosok
Tengerpartjait. Öreg hajósok,
Tengerészek néznek míg
Gázolok a habokban. Furcsa így
Egyedül. Nem én vagyok
talán? Ki ez a kócos angyal ott?
Miért szabadabb nálam
A saját fantáziám? Ott állva
Egészen idegennek
Tűnik. Szabadnak képzeltem, de nem
telhetetlennek. Neki
Semmi sem elég, nem jó akárki!

Mire a Nap felkel, már
Meleg mamuszában, otthon sétál,
Ártatlan Tekintetét
Rád veti, vállat von, hogy neki még
Nem tetszett így, ennyire
Senki, mint a frissem megtalált Te.
Hát hogyne hinnél neki!
Mosolyog, kezét válladra teszi,
Kézen fogva alszotok
Boldogan. De reggel más fekszik ott.

Megjöttem, hogy itt legyek
Ez ellen senki semmit nem tehet.
Csak állok, gyomrom remeg,
Szédülök, és zavaros képeket
Vetít elém valaki
Belülről. Az a bolond lány, aki
Tavaly még a felszínen
Szaladgált a parton mezítelen
Lábbal, nyomokat hagyva
Maga mögött a nedves homokban.

salvation.

2012-01-08T22:40:00.000+01:00

Marha nagy erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy épelméjű maradjon az ember.
Megint jól esne egy kis becsavarodás. Biztosan csak a körülmények tehetnek róla.
Elegem van a négy falból. Széttanulom a szőke fejemet... Bár nem sokra elég ami benne van... Kiderült, ha szétszakadok, sem megy jobban. Hát jó, legyen így. Elfogadom.

Csak... annyira mennék már! Olyan jó lenne nem példát mutatni a fegyelmezettségemmel (mert igen, fegyelmezetten magamtól intézem a dolgaimat úgy, ahogy ez az én koromban elvárható), meg a kitartásommal (mert kitartó is vagyok, bizony ám), és a páratlan teherbírásommal (mert kiderült, hogy ilyenem is van).
Jó lenne, mint régen. Sikítani egy jót, kóborolni pár napot, szélsőséges módokon kommunikálni a bőrömön keresztül... Pár karcolásba még senki sem halt bele... Ó, hát persze, hogy nem.
De elmúltak azok az idők.
Nem is az a szélsőséges állapot hiányzik, hanem az érzés, ami a gödör mélyén mindenkit magával ragad egy pillanatra: az emberek észrevesznek. Az istenért! Szeretünk szakadékokba bámulni!
Aztán venni egy nagy levegőt, és megnyugodni, hogy ha csak kicsivel is vagyunk feljebb, még mindig jobb itt, mint lent lenni.

Megszoktam, hogy csak akkor hallják meg a hangomat, ha üvöltök. De kezdek berekedni.
Patt helyzet. A régi kódot nem használhatom többé... Túlságosan fájna páraknak az emlék. Nekem is.
És még nincs új módom bármit is közölni.

Hála az égnek szinte minden percben meghazudtolom a régi önmagamat, és ahogy leírtam ezt a egészet, könnyebben jön a következő lélegzetvétel is. És a következő, és az azt követő, és így tovább.

Egy kis önmegváltás minden nap, egy lépés a szakadékból felfelé. Csak a türelem kerül mostanában, pedig nagyon várom már a látogatását. Nincs időm lassan kapaszkodni. Teleportálni szeretnék.
Nincs időm élni. Egyszerűbb lenne megkapni egy csomagban a forgatókönyvet, és kihagyni azokat a részeket, amiket nem akarunk eljátszani.
De akkor nem lenne miért szenvedni ilyen jókat.

masni.

2011-12-29T23:11:00.001+01:00

Mindig is igazi lányos lány voltam. Sikerült szeretetben, egészségben felnőni. Nem szorultam perifériára semmiféle közegben. Sohasem hazudok...

Waahhh, de jól esett ezt leírni, igazán! Egy betűje sem igaz, kivéve, ami a szeretetet illeti. Noha megvan a magam keresztje, ami nem tűnik nehéznek messziről, én néha mégis annak érzem. Kaptam egy csomagot innen is, onnan is, a súly gyűlik, én meg nem leszek erősebb.
Akárha borzasztó bestiaként ülnék trónomon, őrizve vajmi rettenetes kincset... Így érzem magam.
Nem szeretném gonosz mostohaként végezni Érdekes vizuális élményt nyújthatok most, hintőportól fehérlő arccal, vizes, kígyószerű, sötét tincsekkel a vállamon.
Éjszakai fogszabályzóm fémesen torz hangokká alakítja lágy szavaimat. Nincs kibúvó. Eljövök érted.
A tévé halkan duruzsol fejem fölött a nappaliban. Néha hangosan puffog egy dob, amire egy másik visszhangos, érdes vakkanással felel. Hallom édes öcsém szivacslövő fegyverének gyászos kattanásait, a töltények elhaló sikító surranását.
Itthon van a család ezer és még egy apró, kedves zajával. Én meg némán ülök a trónomon, éjszakai maszkom alatt tisztán és fényesen. Heló világ! Jó estét, olvasó!

Elég borongósra sikerült a leírás, mégis szeretni való minden érzés, amit kelt, mert ugye, család, és szeretet, s a többi.
Szeretem, hogy ha nem lennék őszinte, megtéveszthetnélek. Ha más képet festenék eléd, azt hinnéd el. De őszinte vagyok, és nem húzok falat magam köré, mert nincs rá szükségem többé. Ahogy a maszkra sem lenne.
Egyszerűen csak szeretem az ápoltság illúzióját! Szeretem a forró vizet a kádban, ahogy vigasztalóan csobog, elfeledtetve a kinti hideget. Élvezem, ahogy vállig érő tincseim megszabadulnak a dohányfüst kesernyés bilincséből, és huncutul lebegve vonják körém a vanília illatát. Jól esik, ha a bőröm finoman simul a tenyerem alá, mert selymessé varázsolta a testápoló, és jó a hintőpor halvány érintése, szinte átlátszó, erőtlen simogatása. Mintha az utolsó csepp szeretet lenne a világon. Gyenge, fáradt ölelés egy hosszú nap után. Mert egy hosszú nap után is lehet szeretni. Épp úgy, mint előtte, vagy annak előtte. Az mindig megy. Még az utolsó erőnkkel is.
Nem ettől lesz valaki ápolt. Rendbe rakjuk magunkat este, rutinból, így szoktuk meg, így egészséges.
Ez is egy rituálé. Ami sokszor elmarad, az a belső rendrakás. Kemény kobakok konganak este az ürességtől, mert minden történés a szívben maradt. A gazda elfáradt, elfelejtette a helyére tenni a dolgokat. "Majd holnap!"
De addig nincs új nap, amíg minden a helyére kerül... Ezért vagyunk oly sokan évekkel lemaradva.
Nem hazudtolom meg a koromat. Annyi idősnek látszom, amennyi vagyok. Sohasem néztek fiatalabbnak. Nem adtam rá okot. A felszínen mindig rendet teszek. Elrendezek mindent másnapra. Tudom, hogy a nagytakarítás vissza van még, túléltem jó pár tavaszt nélküle, halogatva, elodázva, hagytam gyűlni az érzéseket. A szívben.
Nem fog túlcsordulni soha. Tudom. Ahhoz túl nagy a hely. :)
Mégis jó lenne, ha nem csak a felszínen tűnne zavartalannak a mély. Boldog lennék, ma, boldog lennék holnap, és mindörökké, ha egy percre, ha csak egy percre is megállna bennem a világ és a káoszom renddé válna. Ki tudja, talán meg lehetne látni valamit a mélység mélyén, valami elveszett kincset régről, ami véletlenül süllyedt alá, és itt, most, nekem annyira hiányzik.

köss egy masnit rá!
minden nap.

bármi.

2011-12-18T23:56:00.000+01:00

Heló, Világ!

Mindig is bármi akartam lenni.
És most lehetek! Egy bácsi azt mondta nekem (meg a többieknek, de ez a blog arra hivatott, hogy személyem szemszögéből tárja kedves olvasója elé mindazt, ami ebben a rövid, nyomorúságos, ámde keserűen szép életben történik, ezért kéretik ezt több lélekre kivetíteni, hiszen nem egyedül vagyunk a világon), hogy bármi lehetek. De komolyan! Bármi!
Mindig is bármi akartam lenni, mert akkor azt szerethetem, amit éppen csinálok. Hiszen... Nem mindig jönnek össze a dolgok. Nem mindenki csinálhatja azt, amit szeret. De még szeretheti, amit csinál.

És... segíthetünk egymásnak szeretni is. Szerintem legalábbis.
Ha a tanárnak bele kell szeretnie a diákjaiba, és a diákoknak a tanárba, hát legyen így, hát nyissunk, kockáztassunk, szeressünk!

Ma volt egy komoly beszélgetésem az apukámmal. Nagyon régóta nem beszéltünk már. Meg sem tudnám mondani mióta. És itt nem a felszínes beszélgetésekről van szó.
Komolyan, szigorúan az "evilági" dolgokra koncentrálva bőgtem el magam. A majomszeretetre nagyobb szükségünk van, mint gondolnánk. Jól esik feltépni ezeket a sebeket! Jól esik végre beszélni, végre felszabadultan beszélni. Sokáig azt hittem, az a legjobb mindenkinek, ha itthon nincsenek érzelmeim. Ma már nem vagyok benne biztos.

Nagyot fordult a világ! Eddig talán én voltam az apukám tükre, most ő az enyém, és én nem akarom ennyire külsőként figyelni, ahogy elsiklik mellettem az élet. Erősebben akarom megélni.

Az individuum utat tör, és megtalálja a másikat. Ez van.
Szeretem a könnyeimet. Nektek vagyok gyenge.
Miattatok. Értetek. Mindannyitokért. Hogy észrevegyük néha, vigyáznunk kel egymásra. Itt mindenki sérülékeny. Hiába építünk kemény pajzsot, hiányozni fognak a könnyek.
A könnyek mindig hiányoznak.

hajó a vége.

2011-12-14T23:09:00.000+01:00

Bécs, ha lejössz, lemész, te merész.

2011-12-12T14:19:00.001+01:00

Szóval nem tudok nekiállni a dolgomnak, amíg meg nem írom a kis beszámolómat a hétvégéről.
Ez a helyzet.
Péntek délután az állomáson találkoztunk Bencével, a cuccok mellett a heti stressz is húzta a vállunkat. Azért csak megtaláltuk a vonatot, kis kavarodás a helyjegyekkel, tömött IC, kissé bágyadtan mégis végig nyáladzottunk Budapestig. Szeretgetés, sok "hiányoztál" és szerelmesen nézés. Két órával később már a nagy falu nyelt magába.

Metró, fogadóbizottság, puszi, puszi. Kedves rokonság, és egy bezsongott szobakutyus. A férfi részleg és női részleg ketté vált, mi is elbeszélgettünk, és ők is. Talpig alvósban vártam az én drága páromat olyan éjfél tájban, amíg ő kint beszélte át még egyszer, még utoljára, még öt perc alatt a másnapi tömegközlekedés részleteit, és a többi, és a többi. Fél egy magasságában zuhant be mellém az ágyba, addig nem tudtam aludni. Onnantól versenyt horkoltunk fél ötig. Azt hiszem nyertem, mert négy körül felébredtem, és onnantól sikerült úgy is maradni. Szóval hajnalban kelés, a háziak tüneményes gondoskodásától meghatva kóvályogtunk el a buszmegállóig, majd az állomáson megkerestük a (nem éppen rövid!!) vonatunkat.
Miután megtaláltuk a kis szépséget, meglepődve konstatáltuk, hogy mindössze két utazókocsi van a meghirdetett négy helyett, ugyanis a bukaresti vasutasok nem átallottak nem restnek lenni. Az étkezőkocsiban ültük végig a három órás utat, miután természetesen végiggyalogoltunk a vonaton. A legeslegelejétől a legeslegvégéig. Az a borzalmas kávé, amit akkor ittunk volt maga a helyjegy a nem-helyjegyköteles vonaton. Aztán édesem elaludt rajtam, amíg én olvasgattam. Igyekeztem ügyesen lengéscsillapítósat játszani, gyanítom, hogy sikerült, mert nem ébredt fel az egyetlen. :)

Aztán leszálltunk Bécsben, Westbahnhof valahogy csikktelen. Nem értem hogy csinálják. Csak sejtem.
Láttunk peronon álló magányos csomaghordó targoncákat. Nagy műsor lett volna egy olyannal végigjárni a várost. Akkor még nem voltunk annyira elvetemültek, hogy az ötleten ne csak mosolyogjunk egy jót, hanem elkezdjük a kivitelezést... Kézen fogott a drága, irányba álltunk, nagy levegő, és jobb, bal, jobb, bal.
Személy szerint én már az állomásépületben eltévedtem volna, még jó, hogy a turisztgájdom topon van németből, és elvezetgetett szépen az 58-as, azaz ötvennyolcas villamosig. Belülről így nézett ki:

És így nézett ki Vele (itt megjegyezném, hogy édesemnek ez a debütáló fotója a blogon, bár már közel 9 hónapja nyúzzuk egymást):

Így nézett ki velem:

Szóval elközlekedtünk ezzel az izével, és valahogy csak sikerült elkeveredni a schönbrunni kastélyhoz, ami pedig így nézett ki:

(Megjegyzés: az emberek nem tartoznak az állandó kiállításhoz.)
Miután megvettük a benti szájtátásra jogosító jegyeket, volt két óránk körülnézni kint is, és ekkor jöttem rá, hogy "ez itt a kert..." :

Ugyanez Vele:

Találtunk kácsákat:

Ketten:

Kettetlenül:

Gloriette:

De nem ám csak a dombtetőn jártunk hanem a domb alján is. Oda menekített drága szívem, ugyanis szegény Ancsi állat megijedt vala a sok embertől, és borzasztó hányinger fogta el legott, levegőhöz alig jutott, ott kóválygott a kis buta, míg a főnök kézen fogta, s kivezette szegény párát, hogy aludja ötperces szentjánosbogaras álmát. Szóval füstbe bújtunk egy jól eldugott részen, ettünk ittunk, és figyeltük a nem túl félénk állatsereget magunk körül.

volt mit bejárni.
Végignézegettük a forralt boros standokat is, aztán nem csak nézegettük, hanem csekkoltuk a cuccot. Bejött.
A jegyvételtől számított két óra múlva már bent bambultam a barokk rezidencia nem kicsit puccos termeit. A belmagasság minden szobánál ámulatba ejtő. Sokszor kaptam magam azon, hogy az állam valahogy a cipőm sarkára ragadt, igyekeztem gyorsan helyrehozni a dolgokat, mielőtt Bence hátranéz, és megijed a katarzis egyértelmű jeleitől.
Olyan beszélő izével baktattunk végig a negyven valahány szobán, ami magyarul meséli mit kell tudni az éppen látottakról. Nagyon élveztem. Csodálatosak voltak a kék tusrajzok, amikkel tele volt az egyik szoba, és ami a császári pár ágyikóját illeti... hát elbírnék aludni egy olyanban. Leginkább az maradt meg, hogy Sissi haja kicsit hosszabb volt, mint az enyém... A kinti labirintus sajnos ilyenkor nem látogatható, bár lomb nélkül nem is akkora élmény. Azt hiszem ez egy real challenge: visszamenni Bécsbe tavasz végén.

Innen indult a vágta át a városon és a rettentő tömegen keresztül. Futólag elsuhant mellettünk a Karlskirche, ezer és egy kirakat, amit a halálfélelemtől alig láttam. Az őrült tömeg marhára feszélyez minden épeszű embert egy idő után. Ehhez nem lehet hozzászokni, csak ha az alapvető ösztönök megszűnnek létezni.

Ez nem a templom, de ez is szép volt:

Beültünk egy cappuchinora. Illetve ez volt a terv. Nagyából a harmadik helyen találtunk helyet. Nem hittem volna, hogy annyi ember önként olyan kicsi helyre tömörödik. Elkapott egy-két inger, majdnem rám tört a sírógörcs, hisztiztem egy sort, aztán csak kijutottunk a helyről, a sétálóutcán háromszor annyi ember jutott egy négyzetméterre, mint bent, szóval a hangulat csak fokozódott. Erre drága gerincem, kinek oldalbordája valék előrukkolt a nap ötletével, félrehúzott egy kevésbé forgalmas utcára, és megölelgetett. Azt hiszem pár percbe telt csak, mire teljesen megvigasztalódtam. A Szt. Péter templom hozta a teljes felüdülést, amire mindkettőnknek nagy szüksége volt akkorra. Goatemplom. Teljes pszichedelia.

Újult erővel vetettük magunkat az ember tengerbe, véletlenül megnéztük a spanyol lovasiskolát, és még sok sok fontos izét, már esti kivilágításban:

Pálfi kávézó :)

Isteni fény...

Kiscicaaaa!! *.*

Hofburg

Éjszakai fáradt megcsúszás.

Az adventi vásár messziről. Bent nem mertem elővenni a fényképező.

Szívecskés fa.

Ő.

Ez megint csak jól esett.

Rolex!!

Túléltük a várost, visszakeveredtünk Schönbrunnhoz, ami este még ezerszer szebb, mint nappali fénynél. Fáradt lábú kóborok voltunk, akik megjárták a hadak útját, két szerelem kéz a kézben átrágta magát a véres valóságon, és puha kezű álommá varázsoltuk füsttel.

Még egy rövid füstbe borulás, és könnyebb volt a tömeget elviselni, aztán mér csak a vonaton igyekeztünk elbújni magunkba a másik elől, mert a fáradtság, és a rengeteg élmény csak idővel hígul fel, kell egy jó pár óra alvás mire minden beérik, akkor érdemes csak mesélni róla.

A hazavonatozás volt a legjobb. Szerettem, ahogy az ölemben alszik. Azt hiszem nálunk ez úgy működik, hogy ő elkalauzol a valóságban, mindenhol megállja a helyét, rá merem bízni magam.
Én álomvilágban vagyok otthon, ott vigyázok rá. Mindenki a maga országában tud csak erős király lenni. Azén uram bebizonyította, hogy elég erős király ő nekem. Csuda klassz hétvégénk volt.
Az első külön külföld.

a neked.

2011-12-08T19:55:00.000+01:00

captain, my captain.

2011-12-07T19:53:00.000+01:00

Ma.
Ma megtörtént. Törtem, és törtek, és törtünk, és romboltunk legbelül. Többnyire falakat.
Megjött végre a visszajelzés. Egyetlen gesztus. És ott voltam én is a teremben, nem csak az a báb, akit magam helyett szoktam odaültetni.
Captain, my captain.
Megkaptam életem első olyan hármasát, amire tényleg büszke vagyok. A tökéletes hármast. Saját magam vagyok a mértékem. Tudom, hogy ez másoknak is mennyire sokat jelentett! Mi voltunk a munkánk elbírálói.
Megküzdöttem minden sorral, amit leírtam, mielőtt felszínre kerültek volna, akartam, hogy megtörténjenek.
Az nem lehet, hogy csak bennem történnek meg a csodák! Ki kell mondani őket! Le kell írni!
Captain, my captain.
Amikor elterveztük, ne gondoltam át mivel jár egy ilyen búcsúzkodás.
Nem is tudnám be annak. Azt hiszem ez volt az első, igazi coming out-om amióta ilyen naaagy, felső oktatásban részesülő leány lettem.

A mester elmondta, amit mondania kellett. Aztán csak annyit láttam, hogy mind állunk, egy pillanatig senki sem matatott, nem pakolásztunk, mind csak álltunk, és néztünk előre. Rá.
Ez a pár szó akkor már magától csúszott ki a számon.
Captain, my captain.
Megállíthatatlan, végeláthatatlan volt a katarzis. Magával sodort. Mind remegtünk. Mindannyian. Utána, a könnyeken keresztül egészen más volt a terem, az emberek. Más volt ő is. Neki a hangja remegett.
Talán... talán mégis csak jó hallgatók vagyunk! Talán mégis úgy szeret minket, hogy nem utál. Talán... marad még, és vezet egy kicsit, amíg a saját lábunkra nem állunk. Nem azért, mert nem lennénk rá képesek, hanem azért, mert szeret.
Úgy menekültem a teremből, amilyen gyorsan csak tudtam.
Captain, my captain.
Nem akartam, hogy a szavaim utolérjenek. Ez volt az első alkalom, hogy látták, emberből vagyok. Érzékenyből.
Captain, my captain.
Aztán elbeszélgettünk a leglányabb lánnyal az életemben, az indiánommal. Együtt sírtunk. Ő könnyekkel, én nevetve. Megőrültünk egy pillanatra.

És mégiscsak szeretetből vagyunk.
Mindannyian.

hangulat.

2011-12-06T21:39:00.000+01:00

Szabó Győző Gyula : Úgy szeretném...

Csókom ne kérd, elvárni nem szabad,
Vagy lesz, vagy nem, hogy múlik napra nap,
Azt akarom, hogy én akarjalak!

Más városban, hol este csíp a fagy,
Erdő mélyén, hol vadkan rajtakap,
Azt akarom, hogy én akarjalak!

Nappal, ha egymást ismerni sem szabad,
Éjjel, ha ágyamban kínálod magad,
Azt akarom, hogy én akarjalak!

Nem tehetsz semmit! Kirké hiába vagy.
Duzzogj akár, vagy alázd meg magad,
Azt akarom, hogy én akarjalak!

Próbálj csak adni! Kérni nem lehet.
Úgy szeretném, hogy én szeresselek!

Bozzay Margit: Talán

Égnek a lelkemben gyönyörű szavak
És nem tudom papírra vetni őket...
Ott bent még szikráznak, tűzzel égnek,
S mire lassan napvilágra érnek,
Tüzes üszök meg hamu lesz csupán...

Elámulok a nagy színes csodán
Ami ott belül, büszke lánggal ég...
Ha volna szóm - talán - megértenéd;
Így minden lassú, néma lángra gyúl,
Ég... ég... szó nélkül oltatlanul...

Akarom, hogy tetsszen! Szeresd a szót!

Úgy ahogy én szeretem benned az olvasót. <3

új én.

2011-12-02T11:57:00.001+01:00

Szóval minden rendben van! A kapcsolatom virágzik, és megint léptünk egyet előre. Meg nem mondom hogyan... Azt hiszem, ha valami egyszer csak lezárul, megőrjít annyira, hogy ösztönösen feljavítsunk mindent, ami még a miénk.
A tegnap ékes példája volt annak, amit már addig is sejtettem: a kiszámíthatatlanságom kiszámítható. Eddig nem értettem miért van az, hogy elég gyakran kell kijelentem "négy órával ezelőtt, az ország másik végében sem volt jobb". Most nem a hely változik. Bennem nő a távolság. Lefelé haladok, nem kifelé a gödörből.
Amíg megpróbáltam fel kapaszkodni, minden erőmmel küzdve a mélység ellen, a fáradtság hatalmába kerített. Nem tudtam mozdulni, kényszerítettem magam, hogy "normálisnak" mutatkozzak. bármit is jelentsen ez. Az irányváltás nem feltétlenül rossz. Lehet, hogy lent megtalálom magam.
Azt az engem, aki képes rettegni, érezni a fájdalmat, tud jókat zabálni, élvezi az ízeket, a mozgás örömét, és kegyetlenül átéli a szexet.

Emberibb. Kegyetlenebb. Tökéletesebb.
Megvan a játék terem, ahol kiélhetem mindezt, ahol kísérletezhetek, és csak fél méterrel nyúlik túl a burkomon. Ennyi terem van kiélni mindent, amit csak lehet. Mértékkel, érzéssel, először végig kóstolva mindent. Régóta azt hallgatom csak, hogy vigyázzak magamra, meg figyeljek oda, mit csinálok. Én is igyekeztem mások érzéseire odafigyelni.
Mától nem érdekel. Ha nincs súrlódás, nem csiszolódunk tökéletessé.

Akarom az új ingereket, akarom az élményeket! Mindent meg akarok élni, anélkül, hogy meghazudtolnám magam, vagy csalódást okoznék nekem.
Tombolni fogok, és aki nem ismer, nem is veszi majd észre. Aki tudja ilyen vagyok, nyugtalan lesz mellettem. A nyugtalanság is izgalom. Lesznek, akiknek tetszik majd, és akadnak, akik belém fognak őrülni.
Ez a normális. Én vagyok a normális.

érzed ezt a feszültséget ?

igaz.

2011-12-01T21:19:00.000+01:00

Nem az a szemét, aki erősebb nálad!
Az az áruló, aki gyengébb, és mégis hagyja, hogy erősnek hidd.
Én vagyok a kegyvesztett. Én vagyok a kegyetlen. Én volnék a szívtelen.

meow.

2011-12-01T20:25:00.000+01:00

A cicák ügyesebbek, mint azt a gazdik gondolnák.
Mindig a cica a főnök, és ez az egyik legkedvesebb játékom, ami a párkapcsolatokat illeti. Hogy az erősebbik nem, ha becézget, egyből előbújik a rejteni vágyott része a dolognak, a pajkos igazság maga!

Számos ősi vallás szerint a macskák felemelkedett lelkek, melyek az emberek társai vagy vezetői, minden dolgok tudói, akik azért hallgatnak, hogy ne befolyásolják pártfogoltjaikat. Egyes hiedelmek szerint hatodik érzékkel rendelkeznek, képesek a lelkek, a szellemek és a gonoszság észlelésére.

Kedves hímek, magatok adjátok a kezünkbe a hatalmat. Ez van.

Szóval erről szól a történet, ezért van az, hogy a kis kedvencből főnök lesz. Nem tehet róla! A varázsige miatt van minden. Tovább is van, mondjam még?

Egyiptomban, Básztet az otthonok, a termékenység és a házi macskák istennője volt. Alakja később több istennőével is egybemosódott, tekintették Szahmet oroszlánistennő békés alakjának, és Hathorral is azonosították. Így Ré szemeként is utaltak rá, mely a napisten bosszújának eszköze volt. Macskaként vagy macskafejű emberalakként ábrázolták, többnyire egy szisztrummal a kezében. Kultusza központjául a Nílus deltájánál álló Per-Basztet (görög nevén Bubasztisz)városa szolgált, ahol a kultusz i.e. 390-ben történt betiltásáig, mintegy 2000 éven át minden évben nagy ünnepségeket tartottak a tiszteletére, és ahol az évezredek során egy nekropoliszban mumifikált macskák százezreit helyezték el – melyeket (egy kivételével) később az angol gyarmatosítók gőzhajóik üzemanyagaként elégettek, illetőleg őrölt formában trágyaként hasznosítottak.

Nem éppen méltó vég e nemes állatoknak... pedig a macska Cat Sidhe illetve Cait Sith néven, időnként emberi alakot is öltő lélekrablóként bukkan fel a kelta mitológiában.

Freya, a szerelem, a termékenység és a háború istennője erősen kötődött a macskákhoz, melyeket szent állatainak tekintett. Gyakran ábrázolták egy szekéren utazva, melyet két ló méretű szárnyas macska húzott. A menyasszonyoknak gyakran adtak ajándékba macskakölyköt az istennő nevében. Misztériumában a Hold a macska szimbólumaként jelenik meg (ehhez hasonlóan más népek, például az egyiptomiak mítoszaiban is kötődik a Holdhoz). És így tovább, és így tovább.

Szép név annak, akinek hódolni akartok, kedves fiúk, de ha igényt tartotok arra a bizonyos nadrágra a családban, nem ajánlom a használatát.

Egy kutya gondolatai:
- Itt lakom ezzel az emberrel, aki etet engem, meleg szállást biztosít, simogat és szeret engem. Ezek szerint ő Isten!
Egy macska gondolatai:
- Itt lakom ezzel az emberrel. Etet engem, simogat, takarít, szállást biztosít. Ezek szerint én vagyok Isten!

vélemény.

2011-11-27T19:02:00.001+01:00

volt.

2011-11-22T21:53:00.001+01:00

Volt ma pár értelmesebb félig-meddig már sajátnak mondható gondolatom.
Hogy honnan tudom, hogy tényleg az enyémek voltak?
Kegyetlenül hosszú vajúdás volt, és iszonyúan fájt.

Most fáradt a büszke anyuka, és egyelőre nem mutogatja a gyerekeit, majd ide írom őket, ha elég nagyok, és közönség érettek lesznek.

Addig meg runnin'

csak csajoknak.

2011-11-17T15:27:00.001+01:00

A színek csak megzavarnak. Néha jobb lenne megkopasztani néhány hímpapagájt, hogy ne bűvöljön el a látszat...
Mert sokszor kiderül, hogy az a rengeteg szín, ami annyira soknak tűnik, igazából csak kettő...

Kopasszuk meg a pasikat! ;)

szép.

2011-11-16T21:01:00.001+01:00

Dalma csinált körmöt.

2011-11-15T20:39:00.000+01:00

jegesmedve.

2011-11-15T20:25:00.001+01:00

Sötét volt az állomáson. Hideg szél fújt, mire a mandula odaért a vonathoz végre egy újabb, eredménytelen nap után. Felszállt a rettentő fémdobozba remélve, legalább fűtés lesz.
A dohányzó kocsiban maradt csak hely. Behuppant egy ablak melletti ülésre, fekete hátizsákját maga mellé ejtve, előkaparta a könyvet, amiből tényleg csak levegőt venni lehet feljönni, annyira elmerül benne az ember.
Fülhallgatóját feltette, Liszt Ferenc szerelmes álma szólt.

A másik oldalon két nő ült, két aprócska gyerekkel. Az egyikük még egészen pöttöm volt, kétéves ha lehetett, szőke göndör hajú tündérlányka. A másik hatévesforma, barna, göndör hajú hölgyike Barbie-babával. Kreol bőrű mind. Az anya huszonéves lehetett. Szomorúnak tűnt, fáradt tekintettel követte a két rosszcsont kislányt, akik láthatólag nem zavartatták magukat a vonaton. Ugráltak, kúsztak, másztak, amit csak el lehet képzelni. Szívből jövő hangos, dallamos gyereknevetéssel persze. A másik nő idősebbnek tűnt. Arcán rengeteg ránc adta jelét: megjárta már a maga útjait.
A fiatal anyuka viszont gyönyörű volt. Szép szemű, szép orrú nő. A mandulánál talán egy fejjel alacsonyabb. A gyerekekével ellentétben neki egyenes haja volt.
Mandula csak a szeme sarkából figyelte őket. Ahogy az anyjuk kiborította az aprópénzt az ülésre, és számolgatta, majd ahogy a lurkók az ülésen át majdnem az ölébe pottyantak, aztán elgurult az üdítős üveg át egészen a kocsi másik oldaláig.
Próbált beletemetkezni a könyvbe, de olyan jól esett gyereknevetést hallani megint! Tekintetét igyekezett a lapokra szegezni, de a szőke göndör fejecske időről-időre belibbent a perifériás látószögébe.

Egyszer csak a picur egész közel jött. Ott állt mellette, a könyvre bámulva. Mellé állt a nagyobbik is. Elmagyarázta neki, hogy a néni abból olvas, miután már harmadszorra kérdezte meg:
- A' mmia'?
Mandula szó nélkül kihúzta a régi vonatjegyét a lapok közül, és a szőkeség felé nyújtotta. Az ragyogó szemmel elvette a papírdarabot, és halkan motyogva megköszönte, aztán az anyjához fordult:
- Nekematta. - a nő átnézett a lányra, aki ekkorra már becsukta a könyvét. Rámosolygott. Több volt ez a mosoly egyszerű mosolynál. Köszönetféle volt. A mandula tudta ezt. Váltottak pár mondatot a semmiről, majd igyekezett újra a sorok közé bújni.
A két rosszcsont persze hancúrozott tovább kacarászva játszva a veszéllyel. Mandula előtt épp két szabad hely volt. Azzal szórakozott a két kicsi, hogy ki tud magasabbra mászni. Anyjuk rájuk szólt. Elcsöndesedtek kicsit, majd kezdődött elölről minden. A szöszke leugrott az ülésről, majd elindult a két nő irányába, de a vonat ekkor fékezett, és a csöppség elesett.
Eltörött a mécses. Mandulának összeszorult a szíve. Volt egy fehér jegesmaci a táskáján, plüss játék, amolyan kitűzőféle. A világ legerősebb nőjétől kapta ajándékba. Még régen... a születésnapján. Leszedte hát a helyéről, és pici felé nyújtotta.

Egyből abbamaradt a sírás. Karatty királynő odahuppant a szabad ülésre, ahonnan már addigra lekerült a táska a földre. Bernike hazáig szórakoztatta a mandulát. Amanda, a nővére szintén. Kérdezte őket erről-arról, azok válaszolgattak. Ők is kérdeztek. Mandula is válaszolt.
- Óvodába jársz még? Vagy már iskolás vagy? - érdeklődött. A nagylány lesütötte a szemét. Egy pillanatra mintha elbizonytalanodott volna. Halkabban válaszolt.
- Én nem... én román vagyok. - összeszorult a mandula szív. Sajnálta őket nagyon. Szeretett volna segíteni. Bárhogyan. Akárhogyan, hogy legyen nekik szép lakásuk, szép ruhájuk, legyen valami finom minden nap, hogy tiszták legyenek, és egészségesek. Legyenek szép játékaik, és maradjanak mindig ilyen kedvesek és barátságosak. Annyira szépen beszélt mindkettő! Olyan jó volt hallgatni őket.
- Dombóváj? -kérdezte a kétéves Berni.
- Igen, Dombóvár. -mondta a nővére. A vonat pedig begördült mandula állomására. Rá néztek. A szöszkének legörbült a szája. Szorongatta a macikát erősen. Mandula megkínálta egy-egy szál cigivel a két nőt. Azok megköszönték. Egy szomorkás mosollyal búcsúztak egymástól, aztán a mandula elsétált haza, fejében a két pöttöm arcával, remélve, az a kis fehér állatka nem egyszer fogja még elfeledtetni a földre huppanások okozta könnyeket.

pfff...

2011-11-15T19:36:00.002+01:00

Borzasztó zenét hallgatok... Majd elmúlik!

lady kaméleon.

2011-11-15T09:10:00.000+01:00

Végre megint találtam régieket! Szeretek szembesülni a régi velem :)
Tehát 2004:

2009 március:

2009 június:

2009 október:

2009 november:

2009 december:

2010 június:

2010 július:

2010 december:

2011 január:

2011 november:

részletező I.

2011-11-15T08:47:00.000+01:00

Csak hogy legyen.

tehetségről.

2011-11-15T08:31:00.001+01:00

Már megint itt ez a borzasztóan nyomasztó érzés...
Nem esik jól írni, mégis kényszeresen pötyögöm a sorokat, hogy megszűnjön a kétségbeesés. Tegnap óta jobb egy kicsit. Ezek már nem egy másodálom első sorai. Ezek egy valóságos elképzelés megszületésének legelső, gyermekcipóős gondolati. Majd felnő az szentem!

Magától értetődő a tehetség annak, aki vele születik. Egy tehetséges festő nem gondolkozik sokat. Egyértelműek számára a kontrasztok, a tónusmélységek, a formák, színek, jelek, arányok a kezében vannak. Mint Májknál.
Egy hegedűművész ereiben dallam folyik vér helyett. Ha improvizál is, olyan az, mint egy megkomponált mű, egy kerek, egész történet. Épp, mint a húgomnál.
A szavak bűvölői is zsigerből varázsolnak. Nincs kérdés, mert válasz sem szükséges. Mint Virunál.
A magam fajta egyszerű ember számára szinte felfoghatatlan hogyan válnak a hangok dallammá, a pontok összessége képpé, vagy a betűk szívfacsaró mondatokká, mi váltja ki ezt a hatást bennem, mikor nekik annyira egyszerű! Mikor akár nekem is eszembe juthatott volna!

Az az igazság, hogy nem. Nem juthatott volna. A tehetség egy kódfejtő rendszer.
Valakibe beleépítik, valakibe nem. Ha ilyennel születtél, megfejthetsz olyan dolgokat, amiket senki más meg nem érthet.

Ez pedig itt gyönyörű:

Viru.

2011-11-13T21:26:00.000+01:00

Viru-másfél-órát tartottunk ma. Jó lenne már egy Viru-nap, de nagyon nehéz összehozni így, ha a külső tényezők úgy dobálnak, mint hajótöröttet a hullámok.
Azért jó volt. Korán keltem, hogy megverekedjek értünk.
Jól esett a hajnali csípős hideg. Jól esett, hogy tényleg küzdeni kell.
Aztán megharcoltam a tömegközlekedéssel, és a tudattalanom még mindig tudja mit szeretnék igazán: benéztem a hazafelé jövő járatokat... Ha nincs mentőötlet, akkor egész nap együtt lettünk volna.

Ez a nő egyre szebb!
Jót tesz neki a falusi levegő. Kerestem a sírásra álló szép szemeit, de két mosolygós gombot találtam a helyükön.
Kedves volt, mint mindig. Nem tudnám megmondani mi változott igazán. A lényege nem, az biztos.
Esküszöm megnyugvás volt ez a másfél óra. A hónapokon át tartó bolyongás után végre elfáradtam, és ma kialszom magam, hála a Virunak, aki elmesélte amit el kellett. Élénken, frissen, és mosolyogva.

Azt hiszem, ma beértük ennyivel, de ez már egy jel: nem lehetetlen harmadik típusú találkozásokat megszervezni!

‎"titkos kívánság ez... mint a szakadatlan dúdolt dallam..."

2011-11-13T21:14:00.000+01:00

Hogyan ne törjelek össze, csak mert Te magad akarod irányítani a sorsod? Hát hogy vigyázzak rád, amikor a tanulófázis része a sérülés?!

Ez matatott a fejemben egész nap. Belenyúlt a gondolataimba. Ákombákom betűkkel rajzolta a nevét a kivetítőmre. Mindenhol azt láttam. Csak a nevét, azt a pár betűt, abban a fájdalmas sorrendben, ami őt jelöli.
Vele álmodtam. Ha volt is más dolgom, rendezgettem ezt-azt magam körül, agyam egy rejtett szegmenséből suttogott igazságokat.
Megrémültem, felriadtam este sokszor. Istenem, de rám hozta a frászt!
Ez ment egész délelőtt. Aztán délutánra megnyugodott. Képzeletbeli kezével megsimogatta az arcomat, babusgatott, szeretgetett, és álomba ringatott. A vonaton már nem kínzott tovább.
Mit tudom én? Megsajnált... Elég szerencsétlen tudok lenni félelmemben.
A pallos, ami ott lengett a fejem felett egész addig elrepült messze. Mi pedig megnyugodtunk szépen. Ő és én. Aztán kisétált a gondolataim közül átadva helyét a valóságnak. És tudod mit, sors?
Hát én akkor is boldog vagyok! Csak most hívtam vissza, hogy minden megvolt, aminek ma meg kellett lennie, hogy leírjam ide betűről betűre: én is itt vagyok.

képtelenek.

2011-11-11T12:31:00.000+01:00

Elvesztettem a saját képeimet! /Ezért másokéit használom./
Az érettségi portfóliótól kezdve a gyerekkori rajzokon keresztül az emlékeimen át, egészen a füzetemben lévő firkáig az összes kép elveszett belőlem!
Csukott szemmel járok az utcákon, utakon, remélve, hogy előbb-utóbb elüt valaki, de nem halok meg, hanem az autó átszáguld anyagtalan testemen, és újra színesben látom a világot!
Legalábbis... látni fogom a világot. Azt vettem észre, hogy hiába tapasztom az orromat az üveghez, akárhányszor vonatozok, hiába nem merem lehunyni a szemem egész áldott nap, de még éjszaka sem, nem emlékszem arra, hogy mit láttam aznap, a következő reggelen már minden homályos.
Így aztán minden nap új és érdekes, minden arc újra szép, minden helyszín izgalmas, és eredeti.
Csak gyökereim nincsenek. Nem látok fejlődést. Villanásnyi képek ezek.
Szürke őszi depresszió. Ábrázolása a sötét jövőnek, amiről bezzeg van elképzelésem!
Hát persze... Azt nézegethetem minden alkalommal, nyitott szemmel, alva járva az utcákon, ahol azt álmodom, elütnek, és én nem halok meg soha, de soha.

pedro matos.

2011-11-11T12:17:00.000+01:00

Ma akadt egy kis időm erre-arra, úgyhogy leültem bogarászni, és olyasmit olvasni, ami érdekel.
Így akadtam rá egy klassz kis blogra, ami a címen keresztül elérhető.
Található itt néhány érdekes alkotó érdekes lélek-lenyomata. Ezek közül Pedro Matos kapta el a fantáziámat, és most szalad vele. Egyelőre még zsibbadok a képein, utána nekiállok kergetni. Kis betekintés:

http://vimeo.com/23439975

A további kíváncsiskodást, és a kutatás örömét meghagyom Neked, kedves olvasó.

ilyenek.

2011-11-10T17:38:00.000+01:00

száműzött lovag.

2011-11-10T16:02:00.000+01:00

Apám kitagadott, nincs otthonom, hazám.

Átkozott, siratott, elfelejtett anyám.
Gonosz törvény üldöz, harchoz jogot nem ad,
Tehetetlen vagyok, a számûzött lovag.

Elvette mindenem, kutyák elé lökött,
\"Nem vagy fiam többé! Nem ismerlek kölyök!\"
Suhogott az ostor, bûzlõ sárba estem,
Megszállt egy vad angyal és visszaütöttem.

Nem hittem a papnak, sem a tanítónak,
Magamat kutattam, s nem találtam jónak.
Kicsúfolt a tömeg: \"Verseid csak szavak!
Örástudó bohóc! A számûzött lovag!\"

Rablók, eretnekek sem bíztak meg bennem,
Hiába üvöltöm: \"Nem ártatlan az Isten!\"
A legjobbat tenni gyakran oly szomorú,
Nem hoz vigaszt semmi, nem vagyok csak tanú.

Nem bocsát meg soha. Dühe forró szurok.
Nem tudom legyõzni. Nincs esélyem, tudod.
Haza kell mennem, akármi is fogad,
Ne legyek örökké számûzött lovag.

iszonyú lassú.

2011-11-09T21:36:00.000+01:00

Leszálltam a vonatról Baténál. Elszívtam egy cigit.
Minden vackomat vittem magammal, táska a háton, könyv a hónom alatt, és bosszankodtam, hogy ennyire elbújt bennem ma a bizalom, pedig milyen kedves mosoly formájában szokott díszelegni frissen vörös egyre nőiesedő arcomon. Ügyetlenül babráltam vagy fél percig a tűzzel, mire végül is fájdalmasan felsóhajtott a kis rákkeltő rudacska kékre fagyott ujjaim között. Mentolos füst rajzolta a lelkemet a párás éjszakába.
Köd volt.
A mellettünk lévő sínpáron kívül nem sokat lehetett látni. Az állomás épületének ottlétét is csak homályos vonalak engedték sejteni.
Aztán meghallottam a Somogy IC megnyugtató távoli kattogását. Ez is part of the show.
Ahogyan a három fényes szem egyszer csak rám kacsint és fátyolos tekintettel bámul a vesémbe...

Abba, amelyik még megvan, mert a hihetetlenül vakmerő természetem és az ezt kiváltó megmagyarázhatatlan emberi reakciók valamilyen véletlen folytán meghagytak. Mindig is potenciális prédaként tekintettem magamra. Nem tudnom miért, ugyanis elég erős alkatom van, valamint rendelkezem olyan izomzattal, ami képes az én irgalmatlan tömegemet a pillanat tört része alatt mozgásra bírni, és kész vagyok hosszan menekülni, ha kell.
Talán éppen ezért! Mert a menekülésre koncentrálok. A szemem sarkából lesem, ki bánthat. Igyekszem megelőzni a reakciókat, előbb tudatosítani, ha interakció van, és felmérni minden, de minden beavatkozás lehetséges kimenetelét. Félni nem olyan vicces, mint először elterveztem.
Azért tervezek, hogy legyen minek kudarcba fulladnia... Szeretem, ahogyan elvek, és elképzelések haldokolnak! Lassú agónia, hosszú csend, és nincs magányos sípszó... Élettelenek elevenednek meg bennem pár pillanatra, varázsolok velük, és tiszavirágként tűnnek el, ha már megtették kötelességüket. Semmi sem tart örökké.

Van egy lány, akit mostanában csodálattal figyelek. Okosnak találom, közvetlennek, és sokoldalúnak. A problémái azonban túl hétköznapiaknak tűnnek. Nem értem őket. Ha tényleg olyan, mint amilyennek én látom, miért foglalkozik ilyen apróságokkal? És hogy lehet, hogy boldogabbnak tűnik nálam még úgy is, hogy gyakran a semmin is kiakad?
Mintha felborult volna a világ... Szerencsére ezek a sínek még a helyükön vannak, akárhányszor leszállok itt, van valami állandó, amin megpihenhet a tekintet. Pedig csak két hideg fémdarab a földhöz rögzítve szorosan.
Segítenek talpon állni. Nélkülük elszállnék.

Kopnak a szavak a fényesre súrolt elmémben! Azt is a hazugságok súrolták fényesre. Az önámítás smirglizte ilyenre. Elhitettem velem, hogy szeretetre méltó vagyok. Annyira akartam, hogy elhittem, és egy ideig talán mások is elhitték, hogy jön majd valaki, aki szeretni fog úgy, ahogy arra szükségem van.
Ment is az egymásra mutogatás, hogy majd ő, majd ő! Valamelyiknek biztosan kellek majd.
Hát vártunk. De amint már említettem párszor, nem szeretem ezt a részét. Ha valaki felismeri a feladatot, akkor tessék szíveskedni megtenni a maga kötelességét! Ilyen téren magamból indulok ki. Ha szeretni kell, hát szeretek. Mert nem esik nehezemre látni! Észre venni valami szépet a másikban. (Szerencsémre most is elhiszem a hazugságaimat, és most épp szerethetőnek tűnök nekem.)

Ekkor vettem észre, hogy a cigaretta már majdnem a körmömre égett. A háromszemű pedig eszeveszetten rohant felém, éktelen robajjal. So I was going to say something, amit a vonat mondott helyettem. Valami torz sikoly félét, valami velőt rázó, meghökkentő, szívbe tépő ordítást, olyan halál közelit, olyan sínre lépős, vonat gáncsolós, utolsó szép üzenetet, de a Somogy IC elmondott helyettem mindent. Elsöprő dühvel száguldott el mellettem, amíg unottan elpöcköltem a csikket.
Nem volt mit tenni. Felszálltam a vonatra megint, leültem a még seggmeleg helyemre, elővettem a hónom alatt szorongatott könyvet, felcsaptam ott, ahol abbahagytam... ott, ahol abbahagytam... ott, ahol abbahagytam... ott, ahol abbahagyott...
És csendben folytattuk egymást, mintha nem sikított volna senki és semmi, mintha nem lennének a világon késő vonatok, kedves, és kevésbé szimpatikus kalauzok, kurvák, lovagok, gengszterek, és elfelejtett barátok...

rearrange.

2011-11-04T09:26:00.000+01:00

A következő megállapítás díszeleg egy kedves ismerősöm FACEBOOK (az ördög műve) adatlapján:

Minden pasi köcsög! Tisztelet van, de kivétel nincs

Vajon mi késztet egy csinos, fiatal hölgyet ilyen szörnyű konklúzió levonására?

Hát a borzasztó tények. Két hímnemű premissza.

Azt hiszem kicsit meg tudom érteni, de nem akarom elfogadni.

Főleg most! Mikor is az én drága gerincemmel, kinek oldalbordája valék, ilyen szép önzésben élünk.

Valahogy... nehezemre esik elfogadni mások egyéb természetű természetét. Tessék, kimondtam.

Mindazonáltal örülök, hogy legalább én kinőttem ezt, még épp idejében.

Sok sikert, kedves ismeretlen ismerősök, egyenesen előre a boldogságért!

semmi.

2011-11-02T12:30:00.000+01:00

Valami van.
Vagy csak elterelik a gondolataimat -felettébb sikeresen- B. hiányáról a körülmények.

Készül a filmünk. Hát, érdekes lesz, annyi szent. Valószínűleg itt is megjelentetem hamarost, ami jelen esetben pát hetet takar.
Szóval türelem, szerelmeseim, türelem, a 'prömier' nemsoká esedékes.
Így tehát több mondandóm mára nincs, a szám pár sora nagyon is kapcsolódik a film témájához, úgyhogy engem ismerve tessék csak szépen elvonatkoztatni az érzelmi szálas nyálas csöpögős résztől, és boncolgatni a szavakat más késekkel!

Jó bogarászást, angyalok!

ígértem.

2011-10-30T18:55:00.000+01:00

elfelejtett világ.

2011-10-29T19:12:00.000+02:00

mindfreak.

2011-10-25T21:13:00.000+02:00

"Jól van hát, szeretem az édes káposztát..."

Amennyiben az illetékes személyek továbbra is passzív ellenállást folytatnak a konfliktusok kezelése ellen, hát végleg lemondok a társaságukról. Már ami az én részemet illeti.

Értem én, kényszerközeg. Nincs miről beszélni. Köszönöm az "együttérzést", és hogy sikerült felnőttnek lenni az én "gyerekvilágomban".

Elegem van a borotva élen táncolásból. Újabban a borotva él sín formájában jelentkezik.

Amíg le nem szállok a vonatról nincs gond.

Kapospulánál viszont elkapja a görcs a gyomromat, és olyan hányinger kerülget, hogy beleszédülök.

Köszi.

Onnantól ugyanaz a műsor. Minden... áldott.... nap....

nem tetszik a rendszer.

2011-10-23T18:50:00.000+02:00

"Sok embernek egyszerűen bezárul a szíve, mert soha nem figyeltek rá. Szófogadóak voltak, szívük helyett a szüleikre, a környezetükre hallgattak. Aztán hirtelen előállnak az ötlettel, hogy megkérdezik a szívüket: mire vágysz? Egyszerre elvárják, hogy válaszoljon, hogy üzenjen. Tudod, mit gondol ilyenkor a szív? „Mi a franc? Hol voltál eddig?” És nem válaszol, bezárva marad, nem hisz abban, hogy hallgatnak rá. De aki kitartóan és sokáig jár hozzá, annak üzenni fog. Persze bátorság is kell ahhoz, hogy az ember kimondja, mire vágyik, hátha elítélik érte. Az ilyen félelmek forrását otthonról hozzuk. A legtöbb családban erény az engedelmesség, és megszégyenítés jár, ha valaki ellenszegül."

/Feldmár András/

Mióta eljöttem, nem hiányzom. Ami természetesen nem gond, mert miért is lenne gond, ha az embernek elvágják a köldökzsinórját? Ez a természetes.
Lekapcsolnak a vérkeringésről. Talán kicsit sokáig húztuk ezt.
Lehetett volna az első vágás határozottabb öt évvel ezelőtt. Nem kellett volna végigjárni ezt a cirkuszt.
De ez van.

Nem tetszik a rendszer. Magamnak csináltam. De nem egyedül. Valaki segített az építkezésnél. Valaki olyan, akire azért hallgattam, mert azt mondta, tud ilyet csinálni. Én nem értettem hozzá...

Kedves Ikrek!

Mozdulj ki otthonról, mert vasárnap a négy fal által behatárolt területet igencsak szűknek érzed majd. Menj a természetbe, vagy legalább vendégségbe. A lényeg, hogy ne otthon töltsétek ezt a napot a pároddal és a gyerekekkel.

Home... under construction...

Nem tetszik, hogy mind a hét nap szomorú, nem csak a vasárnap

Nem tetszik, hogy a nevemben hülyeséget csinálnak

Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a rendszer

Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik ez az egész...

ajtók.

2011-10-20T15:54:00.000+02:00

"Talán jó volt, talán nem."
És mi a jó?
"Ha vártok hát bocsánatot, nekem is megbocsássatok!"
De mi a bocsánat?

Hetente menetrendszerűen kétszer vagyok hamis. Felmegyek a színpadra, felgördül a függöny, a spotlight a szemembe világít. Vak vagyok. Kétségbeesett. És nyüszítek, pedig énekelnem kéne. Hiába próbálom, hamis. Mindenki tudja. Látják rajtam.
Hétfőn és pénteken elcsúsznak a hangok, és borul az előadás.
A hétvégéken tiszták a hangok, feszes a dallam. Minden a helyére kerül, minden ütem, a közönség tombol, éljeneznek, boldog vagyok.
A hét zenéje mégsem lesz tökéletes. Nem, ha hétfőn és pénteken megdobál a lelkiismeretem.

Ne kérj tőlem, mert adni fogok. Ne adj, mert megszokom, hogy kérhetek.
Vajon ott, ahonnan eltűnik a szeretet, mi marad? Szeretettelenség?
Szertelenség... Nem egyszerű gyereknek lenni, főleg, ha már nem vagy az. Hasonlókkal hozott össze a sors, és én is hasonló vagyok. Érzések vagyunk. Hangok vagyunk. Szeretet. Mi mind.
És csak együtt. Most lettem szelíd. "Ebben a házban".
Nem otthon. Semmi köze hozzá. Épp csak papíron itt lakom. Semmi több közöm nincs hozzá.
Megerősödni egyet jelent a kiürüléssel?
Mert akkor már nagyon kemény vagyok. Nem is fáj, aminek pedig kéne. Nem beszélünk róla. Nincs rá szükség.
Hülyén érzem magam azok után, hogy a héten többször is elkapott a mindjártnyüszítvesírokanyámután érzés.
Itt vagyunk. Egy helyen. És nem beszélünk.
Én meg... idegennek érzem magam ebben a házban, ahol felnőttem.
Undorító íze van a megbocsátásnak. Ma még finnyásak vagyunk mind a ketten. Valaki megint félreolvasta a receptet. Várunk, amíg kisül valami elfogadhatóbb.

Kizártam magam otthonról. Bevágtam magam mögött az ajtót, és valaki ráfordította a kulcsot...

mézesmadzag.

2011-10-13T19:31:00.000+02:00

Skacok!

Szarban a haza!
Kopnak a koponyák a kemény magról!!! Drága tanítóink, mestereink szépen elszublimálnak. Kilebegnek az életünkből, pedig -most nem tudom sírjak-e vagy nevessek- kialakult az addikció. Tudni akarom, amit tudnak.
Nem lett volna szabad így fejest ugrani a dolgokba.
Érdekel, amit mondanak, és már csak egy hajszál választott el attól, hogy két évig azt tanuljam, amit szeretek!

Fel kell kötni a gatyát, drágáim!
Három lépés távolság a szívtől, fagyasztóba az igazságérzettel, mély levegő, és felnőttesdi.
Take it easy, cimborák!
Belehalni nem fogunk... de... akkor sem igazság (mondta a fejembe ragadt hisztis kislány)...

építsünk hidat.

2011-10-12T20:56:00.000+02:00

Drága Egyetleneim(!) !

Kicsit paradox, de mindjárt elmagyarázom.
Vannak nők az életemben. Mondhatni mikor velük vagyok, ők az életem. Ők, sokan, az én egy életem.
A sors úgy alakult, már amennyiben ilyen létezik(!), hogy egymás mellé keveredtünk mi, négyen.
És a "mi"-ből lett "én". Az egyetlen, az egész a többől.
Úgyhogy mostanában kijut a jóból, a jobból, és a legjobból.

Többet tudnak ezek a lények (lányok) rólam, mint azt az eddigi ismerőseim nagy része. Hát így jártam.
S ha ezek a szálak megerősödnek itt az évek alatt annyira, hogy a kapcsolat megmarad még -remélem- jó sokáig, s nékik egyszer majdan gyermekük születik, nekik is el fogom mondani, hogy "így jártam anyátokkal".

Mi vagyunk a kemény mag, mi vagyunk az alfa és az ómega.
Építészek vagyunk, hidakat építünk, "tiszta szavakból határok fölé, ha nem megy, hát így kezdjük el".
Nem veszik el a tehetségem, mert soha nem is volt. Most formálódom olyanná, amilyen mindig is szerettem volna lenni. Csiszolódunk. Alakulunk.
Én meg csak kapkodom a tekintetem jobbra-balra, hogy mennyi mindenre képesek ezek lányok. Mennyi mindenre fogékonyak!
Milyen szépek, és milyen okosak. Elviselnek. És nem vagyok teher.
Köszönöm a perceinket.

Ilyenkor jutnak eszembe a messzijeim. Azok, akiket messze sodort a szél, és hiányoznak. Pestre, Szegedre, Pécsre... És ki tudja még hova?

Aztán megkérdezem magamtól:

http://www.youtube.com/watch?v=CWIP0t4nu0Q

Még nem tudok válaszolni.

Voltam ilyen is, olyan is.

Hogy most milyen vagyok?

Képlékeny.

káin és ábel.

2011-10-07T21:09:00.001+02:00

Ábelem megadóan a kék sarokba vonult, pár napja ott eszi a fene. Elment meghalni pár napra.

Szegény jobbnak látta, ha eltűnik csendben egy időre. Nincs baja, épp csak kikerülte a vihart.

Káinom kirohanásai egyre hevesebbek, ő most nagyon jól érzi magát idefent.

Felborult az idő, elmosódtak a határok. Egy nagy szürke folt olvasztotta egybe a világot.

Olyan, mint a ködburok reggelente, csak nem tűnik el délutánra.

Rémes egy állapot.

ÉS persze szent is egyben. Mert szent. Mert szar. Mert szent szar.

ÉS mert így helyes.

Néha kell a köd, de ha nem száll le, hát mindenki magától lehunyja a szemét, ezalatt az idő alatt pedig hagyjuk eluralkodni a Káinokat. Ha úgy tetszik "szemet húnyva felettük". HaHaHa...

Mindenkinek kell Káin, hogy utána szeresse Ábelt. Mindenkinek kell Ábel, aki a sarokba vonul majd, amikor a másiknak mennie kell.

Magyari Márton

Olaj, vászon, 158x189 cm

bukj föl az árból.

2011-10-07T20:59:00.000+02:00

Ijessz meg engem, Istenem,
szükségem van a haragodra.
Bukj föl az árból hirtelen,
ne rántson el a semmi sodra.

Én, akit föltaszít a ló,
s a porból éppen hogy kilátszom,
nem ember szívébe való
nagy kínok késeivel játszom.

Gyulékony vagyok, s mint a nap,
oly lángot lobbantottam - vedd el!
Ordíts reám, hogy nem szabad!
Csapj a kezemre menyköveddel.

És verje bosszúd, vagy kegyed
belém: a bűntelenség vétek!
Hisz hogy ily ártatlan legyek,
az a pokolnál jobban éget.

Vad, habzó nyálú tengerek
falatjaként forgok, ha fekszem,
s egyedül. Már mindent merek,
de nincs értelme semminek sem.

Meghalni lélekzetemet
fojtom vissza, ha nem versz bottal
és úgy nézek farkasszemet,
emberarcú, a hiányoddal!

/ József Attila /

kérem, ne nyúljon a kutyához.

2011-10-04T21:23:00.000+02:00

Hát persze!
Mert a kutyákhoz nem szabad hozzányúlni!
Még a végén történik velük valami... Szeeegény kutyák.
Sajnálnám, ha történne bármelyikkel valami visszafordíthatatlan...
Így érzem magam:

ez ilyen.

2011-10-04T21:03:00.000+02:00

nyugi.

2011-10-03T10:26:00.002+02:00

still grey.

2011-10-03T10:19:00.000+02:00

Megcsípett egy "futottak még" kategóriás lélekbogár. Azóta lelkesedem.
Van egyfajta stílusom. Nem egyedi: egyedies. Hehehe.
Ami nem átlagos, de nem is egyedi. Ez olyan, mint a falusi, aki városba költözik. Már nem falusi, de nem is városi, hanem olyan városias... ?

Címre kattints, mert még mindig szürke.
Ez a ma meglepi.
Szeressük egy kicsit jobban egymást, mint amennyire máskor, gyerekek! Na!

Szóval jön a szösszenés:

Így érzem magam ma

Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod.

Perelj be plágiumért, megengedem.

Szóval sikerült végre felírni egy algoritmust, ami az Élet bármely területén pontosan kimutatja mennyire vagy érvényes, avagy érvénytelen.
Ha hitelesíted magad, az azt jelenti: 100%-ig részt veszel a történésekben, koncentrálsz, és a belső világod nem vonja el a figyelmed a "kinti" történésekről.
Még sosem voltam hiteles. Bennem szebb dolgok történnek, mint amiket kívülről látni lehet.

megígértem.

2011-10-03T09:04:00.002+02:00

http://www.facebook.com/pommusic

Rajongjatok!

art of losing.

2011-09-30T10:06:00.000+02:00

Szép, ahogyan elvesztesz dolgokat!
Elveszted a lakáskulcsodat, a megmaradt perceidet az ebédszünetedből, a józan belátásodat, a szüzességedet, az eszedet.
Ez mind olyan szép, ahogyan lassan beleőrülsz a folyamatos vesztésbe.
Az őrület szép. A Te őrületed. Ott. És persze az enyém. Itt.
Mégis az a legszebb, amikor mindketten "itt" vagyunk. De Te még nagyon "ott" vagy. Így ez kicsit zavaros lehet.

Ahogyan próbállak összezavarni, ahogyan nem érted mit kellene értened. Ebben gyönyörködöm.
Őrülten vagy a legszebb. Olyankor vagy a legnyíltabb, és legsebezhetőbb. Ilyenkor látszanak a régi sebek is. Nem bántani akarlak, csak látni mit műveltek veled más művelők, akik szintén az őrületedet csodálták.

http://www.youtube.com/watch?v=h8tuTSi6Sck&NR=1

Hallgass Nina Simon-t ma velem, kedves fél-őrült, félidegen!

Szeressük ma kicsit jobban egymást, mint máskor!

legyen most könnyű.

2011-09-26T20:44:00.000+02:00

Helló-belló, mindenkim!

Volt egy vagány kis strandolós napunk, csak így, a kommunikációsok together.
Desi part, meg torokfájás, télikabát és bikini.

Szokásos. Sok kedves, és kedvesebb, gátlás és oldás... mindegy.
Meg a hiány ott belül.

Hiányzik az a beteg látásmód másokból, ami bennem van... Bár ez mindig így lesz. Az egyéni projekteknél a technikai tudásom hiányzik, a közösnél pedig a mindenkivel való egy irányba nézés. Ami persze jó, mert úgy képeket vetítünk egymás elé. Közös képeket, amikben mindenki benne van egy kicsit.

Őszintén szólva nagyon is érdekelne, hogy valaha meg tudom-e mutatni azt kint is, amit itt bent termett a szőke buksimban. :)

*huncut mosoly*

Klassz ez a mozi! De komolyan! Jó a szememmel látni!

Szépek a fénylények, szépek a nappalok, szépek az éjszakák, és szép a víz, szép a tűz.

Belülről.

Jöhet a mesém. Könnyű lesz most írni róla. Hát legyen most könnyű!

Pár napja egy barna szemű ült mellém a vasútállomáson.

Odajött a testvére is, és gyönyörűek voltak. Szomorúan szépek.

Nálam alacsonyabb volt a lány, a fiú kicsit magasabb, macskás mozgásúak mind a ketten.

Mégis, mintha sok száz méterrel a föld felett lépdeltek volna végig a peronon!

Felhő illata volt a lánynak. Hajával úgy játszott a szél, mintha ezer éve ismerné minden tincsét.

Tőlem nyolc évvel idősebb, tartását a féltés és az érzelmek adták.

Remegő barna szemek. Túl néztek rajtam. Kértek, adtam.

Nem mertem nem adni. Félelem nem volt bennem, csak mély tisztelet, és sajnálat.

Úgy éreztem, hogy ott és akkor valahogy meglátták bennem azt, amit mindig is meg akartam mutatni. Akárkinek. Valakinek.

Hogy... olyan szépnek láttak, amilyen szépnek én láttam őket.

Aztán mesélni kezdtünk. Ők is, én is. Olyasmit meséltem el, amit nagyon kevesen tudnak rólam.

Természetesnek tűnt akkor. Olyannak, mintha közéjük való lennék.

Kincset találtam olyan mélységekben, ahová mások nem mernek lenézni, mert félnek, hátha saját magukkal kell szembe nézni. Azzal a résszel, amelyik érez.

mára.

2011-09-26T17:18:00.001+02:00

szia világ.

2011-09-25T23:34:00.002+02:00

A holnap lazának tűnik.

Kamera, fényképező, tömeg, zavaros, és zavartalan víz.

Télikabát és bikini... Sohasem fogom megunni ezt a pörgést!

Zaklatott vagyok.

Ezért nem alszom.

A keresztbe húzott tervek, és a nélkülözni kényszerült szerelem tehet róla elsősorban, de mindez persze a senki hibája, tudom, hogy így van, időszakos, elmúlik.

Várunk. Várjuk a közöset, várjuk, hogy a dohányfüst illatú pulóverek elmúljanak annak lenni.

Keserves a lelki nélkülözés. Ez a hétköznapi páratlanság...

Mikor az Isten, a nagy közös, a mi, teljesen kiszáll a képből, és csak pár sorban összegzi mennyire hiányzunk egymásnak, mindezt persze egy monitoron keresztül vágja az arcunkba, és még nehezebb elviselni a távolságot.

Annál szebbek viszont a hétvégék!

Nem hiszem, hogy ezek után nehéz lenne megérteni miért is kapaszkodunk tíz körömmel az együtt töltött percekbe.

"Milyen édes!" Külsőként, igaz?

Bentről ez valójában szívet gyönyörködtetően szép. Könnyek közt szép.

Csókkal pecsételt égi csoda.

A szépség legfelső foka. Kiforrt, megérett, remegő ajkú, őrült szerelem.

Amikor nincs nagyobb erő.

Mikor nincs holnap, csak ábrándba mártott távoli jövő.

Nincs külvilág, és elmosódnak a határok "te" és "én" között.

Akkor vagy ott, ahol most én vagyok.

ÉS MINDENRE VAN CICÁS KÉÉÉP!!

Ovidius: Metamorphoses /Narcissus. Echo/

2011-09-15T11:29:00.003+02:00

Caravaggio - Narcissus

Minden városban tisztelték Aoniában
őt, ki ha kérdi a nép, sose téved, a válasza biztos.
Első lett, ki igaz szavait tanusítani tudta,
kékvizü Liriope, akit egykor görbefutású
vízzel körbeölelt Cephisos, a habja közé zárt,
s tört testére vadul. Terhes lett, s szült is a szép lány
egy fiat, ezt rögtön kedvelték akkor a nimfák,
s Narcissusnak hívta. Kiről kérdezte, megér-e
hosszu időt, vénsége korát meglátja-e majdan,
s "Hogyha magát sosem ismeri meg!", szólt erre a szent jós.
Hosszu idő telt el; hitték már: balga e jóslat;
s ím, igazolta a furcsa halál s különös szerelem-düh.
Egy évvel múlt már tizenöt Cephisos utóda,
gyermeknek lehetett s ifjúnak tartani éppúgy:
sok fiatal fiu és sok lány kívánta szerelmét.
Mégis, a nagy szépség mellett nagy dölyfe is éledt:
egy fiatal fiu és egy lány sem kapta szerelmét.
Őt, hogy hálóval remegő szarvasra vadászott,
látta a nimfa, ki nem-némán figyel egyre a szóra,
s nem tud előbb másnál szólalni, a vissz-szavu Echo.
Test volt még Echo, nem pusztán hang, de a csacska
nem használta bizony másképp, csak akár ma, a hangját:
sok szóból csak a végsőket mondhatta el ismét.
Ezt Juno rendelte, akit, hogy rajta ne kapja
férjét, míg evvel hegyi nimfák háltak a réten,
Echo föltartott okosan hosszú csevegéssel,
míg tova nem rebbentek a nimfák. Mondta ezért hát
Juno: "Nyelved, mely szivemet rászedte, ne tudjon
szólani már ezután hosszan, csak kurta időre."
Úgy tesz, amint fenyeget. Kettőzteti mindig a hangot
szózatvégen a nimfa s a szót végen veti vissza.
Hát hogy Narcissust meglátja az úttalan úton,
máris fellobban, s a nyomán szalad egyre titokban;
s hogy közelébe kerül, csak jobban gyúl a szerelme,
nem másként, valamint fáklyák végében a kénkő
hogyha parázs közelít hozzá, gyúl lángra azonnal.
Jaj, hányszor kívánt vele édes szóba eredni,
és szeliden kérlelni! Dehát természete tiltja,
hogy megkezdje a szót. De amit nem tilt: a leány vár
megkezdett hangot, hogy rá maga hangja feleljen.
Történt, hogy, szem elől vesztvén követőit az ifjú,
szólt: "Van-e itt egy, van?" S "Egy van", szólt válaszul Echo.
Ámul ez és a szemét forgatja, figyelve tekint szét,
"Jer!" harsan fel a szó ajakán: "Jer!" válaszol Echo.
Hátratekint, senkit nem lát, s "No felelj, mi okért futsz?"
kérdezi; és ugyanazt, mit mondott, hallja megintcsak.
Erre megáll, s ama válaszadó hangtól becsapatva,
"Itt egyesüljünk", szól. Nem hallott kellemesebbet
Echo még, amit újrázhat; hát szól: "Egyesüljünk."
És elhíve, amit maga mondott, lép a sürűből
nyomban elő, megölelni nyakát a remélt szeretőnek.
Az menekül, s menekülve: "Kezed vidd onnan odébb!" szól.
"Inkább meghalnék, semmint a tiéd legyek!" így szól.
Mást a leány nem mond: "A tiéd legyek!" - ennyi a válasz.
S minthogy megveti őt a fiú, megbúvik a berken,
rejti a lomb arcát, barlangban tartja lakását;
ámde szerelme, mit eldobtak, csak erősül a kíntól.
És nyomorult testét sorvasztja a fürge serény gond,
bőre is elszárad, minden testnedve a légbe
illan el. És végül csak a hangja s a csontja marad meg:
megvan a hangja ma is; kővé vált, hírlik, a csontja.
Erdőn rejtekezik, ki se jő a fenyérre, a bércre;
halljuk, ahogy szól ő; de bizony csak a hangja az élő.
Ezt a leányt, s azután a vizek meg a bércek igen sok
nimfáját, s a fiúk seregét játszotta ki folyton.
Míg egy semmibevett végül fölemelte a karját
s szólt "Ő is csak eképp epedezzék hasztalan egyre!"
És Rhamnusia ezt a jogos kérést helyeselte.
Volt egy iszaptalan és kristályos ezüstvizü forrás,
melyhez még pásztor soha, sem legelő hegyi kecske,
más nyáj sem járult, a madár s más vad se kavarta,
sem fáról bevetődött ág, zavarosra a habját.
Körben gyep zöldelt, mit a forrás nedve növesztett,
és erdő, mely a nap hevitő sugarát kirekeszti.
Itt a fiú, a vadűzéstől s lankadtan a hévtől
végre ledőlt, a hely és a patak bűvölte magához.
Szomját oltani vágy, s más szomj nő benne eközben,
míg iszik ott, a saját képét meglátja, szerelme
fellobban, s ami csak rezgő víz, testnek alítja.
Megbámulja magát, nem mozdul, az arca se rezdül,
szinte szobor: míves faragásu Paros-beli márvány.
Fekve a földön, iker-csillagra, szemére, tekint le,
Bacchus- s Phoebushoz méltó fürtjére is úgy néz;
ifjú orcáját, az ivor nyakat, és a sugáros
arcot, min rózsás fény villan, váltva fehérrel,
s mind, mi magában bámulatos, bámulja a habban.
Kába, kivánja magát, a varázs gyúl benne meg érte,
vágyakozik s vágyott, fölgyúl és gyújtja a lángot.
Hasztalanul csókkal hányszor csap a csalfa habokra.
Víz közepén meglátva nyakát, jaj, hányszor akarja
fonni be karjaival, hányszor nyúl vízbe hiába!
Mit lát, még nem tudja, de lángol azért, amit ott lát,
tévelygése, szemét rászedve, szemét tüzesíti.
Illó képek után mért nyúlsz, te szegény, te hiszékeny?
Nincs mire vágyakozol: fordulj meg s kedvesed eltűnt.
Nem más, mit szemlélsz: magad árnya, mi visszaverődik:
semmi magában e kép: idelép, ha te jössz; s ha te itt vagy,
ittmarad; és elenyész, ha te el tudsz tőle szakadni.
Éhség őt onnan, nyugalomnak vágya se vonja,
folyton az árnybetakart fű ágyán elheveredve
nézi mohó szemmel, sóváran a képet, a csalfát,
s önszeme veszti el őt; kissé fölemelkedik aztán,
és a körülfekvő ligetekhez emelve a karját,
"Erdők, hát nyomorúbb szerető", nyögi már, "van-e nálam?
Hisz tudhatjátok, ti sokak menedékhelye sokszor.
Emlékeztek-e hát, nagy időtől fogva, olyanra,
sok-sok századon át, kit ilyen szerelem tüze kínzott?
Tetszik is és látom; de akit látok s aki tetszik,
föl nem lelhetem azt: foglyul tart csalfa szerelmem.
S hogy jobban fájjon: nem választ tengerek árja
bennünket ketté, s nem utak, hegy, zárt kapu, várfal:
csöpp kicsi víz pusztán. Maga is kívánkozik énrám;
mert valahányszor csókjaimat közelítem a vízhez,
ő is, bárha hanyatt, ajakával hajlana hozzám.
Azt hiszem, érintem: szeretem, s kicsiség akadályoz.
Jőjj ki, akárki vagy is! Mért csalsz meg, mondd, te egyetlen?
Mért hátrálsz, te kivánt? Se koromtól nem menekülsz, sem
képemtől, tudom én, hisz már kedveltek a nimfák.
Még a reményem is éleszted, hisz nyájas az orcád,
hogyha karom nyújtom, magad is közelítsz a karoddal;
rádnevetek, te felém; vettem már könnyed is észre
gyakran, míg az enyém hullott; bólintsz, ha feléd én
bólintok, s szádról sejtem, hogy szép szavakat szólsz,
hogyha beszélek, azonban a szód sosem ér a fülembe.
Jól tudom: én vagyok az; látom: nem csal meg a képem;
éget az önszerelem; tűz gyújt, amit én rakok, engem.
Mit tegyek? Ő kérjen? Kérjem? S ha igen, mire kérjem?
Vágyam tárgya velem: koldussá kerget a bőség.
Bárcsak a testemtől valahogy megválni lehetne!
Új ez a vágy, hogy amit szeretünk, az messze lehessen!
Bánat rontja erőm, éltemből nem sok idő van
hátra; ki ifju vagyok, látom: kihunyóban a lángom.
Könnyen halnék meg, hisz a kínomat oldja halálom.
Bárcsak, akit szeretek, túlélne, de nem lehet ez sem:
egy lelket veszitünk ketten, mikor így lehanyatlunk."
Szólt, s valamint eszelős, sietett ugyanahhoz az archoz,
könnye zavart habokat, s miután megrezzen a víz-szín,
hull a homályba a kép. S mikor ezt meglátja enyészni,
"Merre szaladsz?" ezt mondja, "Maradj, te kegyetlen, a kedvest
jaj, sose hagyd így el; legalább hadd nézzelek, úgysem
érinthetlek meg, tápláld csak e bús lobogásom."
Húzza fölülről, míg kínlódik, félre ruháját,
meztelenült mellét márvány tenyerével erősen
verdesi, és megütött kebelén kél enyhe pirosság,
nem másképp, valamint almán, mely hószinü egyrészt,
más fele pírbaborult, vagy mint alig érve a szőlő
tarkálló fürtön bíbor színt öltve sugárzik.
Mit hogy meglátott tisztult víz új tükörében,
nem tűrhette tovább, de ahogy szétolvad a könnyű
tűzben a sárga viasz, vagy a dér korahajnalidőben,
hogyha a nap melegül, már olvad a nagy szerelemtől,
s lassanként elemészti egészen a vak szerelemláng.
Benne fehér fénnyel nincs már elegyülve pirosság,
nincs kedv, nincsen erő, mely előbb még annyira tetszett,
teste sem az már, mit szeretett hajdanta az Echo.
Mégis, amint meglátta, pedig fájt benne az emlék,
szánta nagyon, s valahányszor az ifju zokogta ki: "Ó jaj",
szörnyü keservében, maga is vele mondta, hogy: "Ó jaj!"
És mikor ez kezeit karjához verte kegyetlen,
csattogó hangját ugyanígy viszonozta szünetlen.
Végszava így zengett, hogy az ismert habba tekintett:
"Ó, jaj, hasztalanul szeretett fiu!" Szálltak e szók mind
vissza megint. "Légy boldog!" "Légy", szólt, "boldog!" az Echo.
Elbágyadt feje végül a zöld puha gyepre hanyatlott;
és az urán ámúló két szemet éjszaka zárta.
Akkor is orcáját, hogy a lenti világba leszállott,
nézte a Styx vize közt. Naias-nővérei sírtak,
hintették lenyesett hajukat testvér-tetemére;
sírt a Fa-tündér mind; jajaik viszonozta a Visszhang.
Már máglyát, remegő fáklyát, hordágyat emeltek:
s teste sehol nem volt; a helyében sárga virágot,
hószinü szirmokkal köritettet, lelnek a réten.

ez egy ilyen.

2011-09-12T09:39:00.000+02:00

Lassan fél éve dolgozik a láng.
Őszinte megbecsülés, odaadó gondoskodás, gyengéd szeretet és féltés közt peregnek a percek, lassan engem is beledarálva az édes megnyugvásba.
Lassan fél éve már, hogy egy valakit szeretek.
Minden eddigi férficsoda elmúlt szépnek lenni. Nem emésztenek realitásukat vesztett álmok.

Csak ő és én.
Nehéz kimondani. Illetve... fölösleges.
Nem számít a sokoldalúság, nem imponál már a 130-as IQ, sem a méter széles vállak.
Egyszerűen feloldódunk egymás tekintetében. Szó sem esik. Nézzük egymást, hogy éljünk. Élünk, hogy nézzük egymást.
És ebben a tekintetben ott a jövőnk. Szebbet sosem láttam még.
Az öt gyerkőc, meg a két kutya, és ugyanez a megnyugvás, amit a közelében érzek.

Szeretem.
Szerelmes vagyok.
Féltem, és vágyom rá.
Gyönyörűm, egyetlenem!
Igazam.

Végre.

bitching.

2011-09-09T07:33:00.000+02:00

A tyúkapónk nagyon szereti ezt a szót.
Az első projektünk végén egymást fogjuk fikázni, nemtől, kortól függetlenül.
Alig várom, hogy a szétesett vackaimat kivetíthessem a falra, mintegy arculcsapásként saját magam felé.
"Te meg mit akarsz itt?" a címe a másodévesek feladatának. Majdnem mi kaptuk, és valószínűleg találóbb lett volna, valamint jobban is örülök neki, ha ezzel a témával foglalkozhatok, ugyanis tényleg lövésem sincs róla.

Alig vannak előadások.
Most két évig a semmi és önmagam között fogok csücsülni, ahol is lesz időm foglalkozni a magasabb rendű dolgokkal. Teszem azt állást találni a környéken...
Nem bánnám, ha menne.

A camp egy mesterkélt, túlzásokat alkalmazó, szinte minden művészeti ágban (film, zene, irodalom, képzőművészet, divat, smink, stb) alkalmazott kifejezési forma, amely a rossz ízlés szubkultúrájára épül.

night time.

2011-09-02T09:32:00.000+02:00

Kedves olvasóközönségem!

Örömmel konstatáltam, hogy van, akinek még hiányzom, és borzasztóan jól esik!
Mostanság kissé megtépázott idegrendszerrel, talán picit szórakozottan botladozom az Élet ösvényein, és végre nagylány vagyok hivatalosan is.

Egy kis feketeség hiányával a bögyömben (igen, Reni! ;) ) elindulok lassan beiratkozni oda, ahová a fene se akart jelentkezni. Mindenesetre érdekes kaland lesz, mint eddig bármi, amibe valaha belefogtam.
Új külső, új stílus, szöszi tincsek, mi kell még?
Ja, igen! Egy stabil kapcsolat. Hát most kivételesen ez is megvan.
Minden a helyére került.

Azt hiszem, amióta kezdek egyenesbe jönni nem is éri meg blogon nyavalyogni... :)
Elvesztett az oldal eredeti funkciója! Na most mi lesz? Hát olvashatjátok az örömteli ömlengésemet a tökéletes életemről! ^^

A következő legfontosabb szakasz elsődleges feladata: nem belefáradni a köszönőviszonnyá szelídült barátságokba...
Amelyik meg bírja anélkül is, hát azért kepesztetni ezerrel!

Édeseim!
Révbe értem.

http://www.youtube.com/watch?v=nZzknLiIFho&feature=fvwp&NR=1

lánclevél.

2011-07-29T23:46:00.000+02:00

Megnéztük a filmet a nőmmel. Azt hiszem sikeresen belenyúltunk egy könnyű, lányos estékre való horrorba.
Olyan szinten rettegtem hazasétálni az utca végétől a házunkig, úgy feszengtem, mint macska a kád felett.
Borzasztó tudni, hogy milyen retardált, aberrált alakok leshetnek bele a legbelsőmbe.
Itt teregettem ki régen a frissen mosott lelkemet.
Hát szabad válogatni a rongyok között. Vegye, vigye!

Túl nyílt, túl őszinte, túl... emberi. Ami emberi, az törékeny. Ami törékeny, az összetörik.
Félelmek, vágyak, sebek, feltépni valók.
Itt vagyok. Kétségbeesett kiáltás: láss meg! De ha olyan vesz észre, aki bántani akar? Aki rosszat tesz? Gonosz? Bármi legyen is az?
Akárhányszor ide tévedtem, a saját nyavalyáimat példának szántam, segítségnek, olyanoknak, akik hasonlítanak hozzám.
Ez gyengeség, bizonyos szemszögből. Paranoiás lettem.

Lenyomoznak, megkeresnek, megtalálnak, levadásznak, mert gyenge vagyok.

Ami pedig a segítség nyújtást illeti... Hát, a mi kedves országunk, a mi drága hazánk kissé elmaradott e téren.
Sem a rendőrökre, sem az orvosokra nem lehet számítani. Ne légy beteg, ne kerülj bajba, de legfőképpen: nem engedheted meg magadnak, hogy kiszolgáltatottak tűnj, vagy ilyen helyzetbe kerülj!

Mert akik segítenének, csak még inkább elkeserítenek.

vége.

2011-04-18T14:10:00.000+02:00

Kisvárosi nihil.
Nem blogolok.
Mától nincs rá szükségem.
Aki akar megtalál máshol.

Csend.

http://www.youtube.com/watch?v=Vj8MZA3VEdU

egyelőre....

sajnálom.

2011-04-18T14:03:00.000+02:00

Sajnálom azt, hogy így alakul az életed, és hogy még nem találtál kiutat (pedig van olyan, és általában nagyon közel!!).
Sajnálom, ha egyedül érzed magad.
Sajnálom, hogy nem segíthetek.
Ezt mind sajnálom.
Mert szeretlek.

És ami a kérdésedet illeti:
Igen. Ennél már csak jobb lehet.

citatum.

2011-04-16T15:44:00.000+02:00

Igen, nagyon szeretlek, senki mást nem szerettem így, és éppen ezért megyek el, mert ha maradok, az álom valósággá változik, és akkor majd birtokolni akarlak, azt akarom, hogy az enyém legyen az életed... De nem, nem akarom, hogy a mi szerelmünk is rabszolgasággá változzon. Jobb, ha megmarad álomnak.

/Coelho/

valami.

2011-04-14T22:25:00.002+02:00

hs7 - valami

beszélni nehéz
meg ez az egész
hogy mások is léteznek még
megfekszi a gyomrodat
de nem a gyorsvonat elé lépsz le majd
hanem fekszel mint a hering az olajban
akiből olaj-fan lesz nemsokára
s mikor rászokott kitalált pár okot
majd pont rá várok ott, ahol az ellenség se járjon

úgy túllenék már a dolgon
de tudom, hogy mindig marad
valami a levegőben
van valami a levegőben

ahol élek én, az nem egy hely
hanem két hálátlan idézőjel
közé odaszorult tárgyi tévedés
és ennyi az egész

http://www.youtube.com/watch?v=DP5ujJ8m-rM

self-destruct.

2011-04-14T14:21:00.001+02:00

loptam képet.

2011-04-14T12:45:00.002+02:00

innen:
http://smokestory.blog.hu/2011/01/19/cigivaros

2011-04-14T12:32:00.000+02:00

Nem megy.

Édesnek lenni, mint Giulietta Masina, erősnek, mint Coco Chanel.

Asszonáncom, életem!

Meg van kötve a kezem...

http://www.youtube.com/watch?v=qaMcImrNnOQ

tanulok.

2011-04-14T11:15:00.000+02:00

Miért bízzon magában? Már III. Callixtus sem bízott az ősei képességeiben, pedig azokban akadt némi vér szív tájékon...
Nos, könnyebb így.
Hogy olvasom, és aztán meg leírom.
Egyszerűbb, érthetőbb.. nekem.
Legalább leköti valami a figyelmemet, amíg itthon eszi a penész szegény kis tüdőmet...
Ilyen az élet.

Drága madár!
Kezdem átérezni a helyzetedet!
Minden elismerésem a Tiéd! A kitartásoddal kivívtad.

Te jó ég!
El sem hiszem! Évek óta először leültem tanulni... Talán ez a nyavalya súlyosabb, mint gondoltam...

Ezt nem hiszem el!!! :)
Mindenhez van macskás kép!!! :D

válogattam.

2011-04-14T10:45:00.004+02:00

"Figyeljetek, Trout szerint mi volt az oka annak, hogy az emberi lények nem tudták elhárítani az ártalmas gondolatokat: "A Földön az eszmék a barátság vagy ellenségesség jelképei voltak. A tartalmuk nem számított. A barátok egyetértettek egymással, hogy kifejezésre juttassák barátságukat. Az ellenségek nem értettek egyet egymással, hogy kifejezésre juttassák ellenségességüket.
A Föld-lakók eszméi sok százezer éven át nem számítottak, mivel amúgy sem igen tudtak mit kezdeni velük. Az eszméket ugyanúgy használták jelképeknek, mint akármi másnak.
Még egy mondásuk is volt az eszmék haszontalanságáról: "Ha az óhaj ló volna, minden koldus lovagolna."
Aztán a Föld-lakók feltalálták a szerszámokat. A barátokkal való egyetértés egyszeriben az öngyilkosság egyik formája lehetett, vagy még rosszabb. Az egyetértések azonban folytatódtak, nem a józan ész a tisztesség, vagy az önfenntartás, hanem a barátságok kedvéért.
A Föld- lakók egyre csak barátkoztak egymással ahelyett, hogy gondolkodtak volna. És még akkor is, amikor számítógépeket építettek, hogy azok gondolkodjanak helyettük, nem annyira bölcsnek, mint inkább barátságosnak tervezték őket. Így hát megpecsételődött a sorsuk. Az öldöklő koldusok lóra szállhattak."

/Kurt Vonnegut Jr. - A bajnokok reggelije/

I think sex is better than logic but I can't prove it.

Azt hiszem a szex jobb, mint a logika, csak nem tudom bizonyítani.

Oral sex is a matter of taste.

Az orális szex ízlés kérdése.

If that's a tampon behind my ear where the fuck is my pencil?

Ha ez itt egy tampon a fülem mögött, hol a picsában van a ceruzám?

Must we find a solution? Can't we just enjoy the problem for a while?

Muszáj megoldást találni? Nem élvezhetnénk kicsit magát a problémát?

"erős hírek".

2011-04-14T10:19:00.000+02:00

"Hogy nem jött meg egy levél, az nem olyan erős hír."

Mondta az anya.

Aki reggel még azért piszkált, hogy nem kommunikálunk.

Kérdeztem: miért? Megjegyzed? Érdekel?

Megsértődés. Néma csend. Oké...

Én megpróbáltam.

Nem olyan erős hír... Hát lehet.
Neked nem.
De én tolerálom a Te hülyeségeidet, amik már akkor nem érdekeltek, mikor szíveskedtél kitalálni őket, és most, hogy megvalósulni látszanak, ugyanoly kevéssé érint lelkileg, mint a legelején, mégis képes voltam mindezt tiszteletben tartani, elfogadni, hogy Neked fontos, mert szeretlek, mert az anyám vagy.
Ilyenkor, amikor meg épp az én kis hülyeségeimre, vagy történetesen azon bakom hülyeségeire szeretném felhívni a figyelmedet, akinek a munkássága a múltkor még érdekes módon érdekelt, hát "nem olyan erős hír" hogy nem jött meg az e-mail-nyi képanyag... Kösz.

A dohányzás súlyosan le se szarja a füstszűrő másik oldalán vákuumosat játszó ember-utánzatok lelki állapotát...

Ez az új szlogenem. Én ilyen cigit vennék. Legalább békén hagy.

feketelelkűek.

2011-04-14T06:48:00.000+02:00

As I walk my life drifts before me.

Though the end is near I'm not sorry.
Catch my soul, it's willing to fly away.

Mark my words believe my soul lives on.

Don't worry now that I have gone.

I've gone beyond to see the truth.

"Gnómok, nyugodjatok meg!" by Reni

Találd meg bennem a szépet, mielőtt végleg elveszteném!

Te keresd meg, kérlek! Én már rég nem látom...

Hát ilyen, és hasonlóan kedves gondolatokkal ugrottunk fejest a hétbe. Kedden délután elaludtam, és úgy is maradtam iszonytató nyöszörgések közepette az ágyamhoz kötözve szerda hajnalig. Az azt megelőző este történései miatt...

Bujkáltunk berkek bús-borús homályában, finom eső szemerkélt, én meg jól megfáztam...

Csak megérte!

Rég nem beszéltünk ilyen jót a feketémmel.

A másikom meg... aggódom érte. Drága Sztárocskámnak borzasztó szeretethiánya van.

Valami nem stimmel... Megváltozott. Megölelgettem persze.

És ma álmodtam is vele a változatosság kedvéért... Persze ez már megszokott.

Őkelme túl közel áll a szívemhez ahhoz, hogy ne így legyen.

Egy kis hiperaktív bak, egy gitár híró. Jövő héten ki kell derítenem mi böki a csőrét, mert nagy lehet a gond, ha nem röhögött ki amiért fuldoklom a taknyomban -ami valljuk be: egész mókás az én előadásomban-.

Hiába! Haldokolni tudni kell!

Amúgy! Katt a címre, hallgass Maiden-t!

Addig elmegyek levegőért. Itt nem lehet kapni.

Akarsz olvasni mesésen édeset?

Akkor leírom milyen stünci ofőm van nekem!

Egyem a szívét a fajtámat-nem-ismerő, kételkedő, kusza fogú majmócijának!

Hát nem egy ártatlan szent a kedves? Hogy így aggódik értem?!

Felhívott, hogy itthon vagyok-e. Kérdeztem, hogy akar netalán az édesanyámmal beszélni? De nem szándékozott. Úgyhogy inkább elkezdett megint fejtegetni, hogy miért vagyok én beteg pont matek próbaérettségi előtt. Hát... most biztos nem volt hozzá köze, köszönöm. Inkább a hétfő esti sörért küzdős fűben hempergés tehetett róla talán... Ezt persze nem mondhattam el, érthető okokból kifolyólag.

Nos tehát felhívott, és hét percet elrabolt az életemből.

Szerinte menekülök a stresszhelyzetek elől.

(Oké... Tetszik erre rájönni öt év után? Hát tényleg? Komolyan?

Ezek szerint, drága uram, Ön nem olvasta a pszichiáterem jelentéseit, akihez ki is ajánlott be oly szívélyesen? Ja? Hogy maga? Ahá...)

Megnyugtattam a kis lelkivilágát, hogy semmi gond, - lenyelvvizsgáztam negyvenkét fok lázzal, egy teljes légúti gyulladással, amire jött egy külsőfül gyulladás is. Hallani nem hallottam, ha beszéltem, engem nem hallottak. De meglett. Na most. Olyan szarul még életemben nem voltam, annyira már nem tudom padlóra küldeni magam, az lehetetlen. Tehát. Akár mankóval, akár anélkül. kéz nélkül, fog nélkül, tök mindegy,- elmegyek érettségizni. Nem vagyok hülye.

Némi sértődést véltem érezni borzasztóan megnyugtató, szinte álomba ringató hangján.

Aztán csak letette.

Anya röhögött. Nem mondott többet, csak megkérdezte:

- Ennyire nem ismer Téged?

Nem. Ennyire nem.

Mert az én lelkem fekete. És nem a "gonosz zene" miatt.

Hanem mert ilyenre égette az Isten nyila. Sokszor bizony.

Attól lett kormos a drága, és szereti megtalálni a többi olyat, akinek hasonló mértékben elhasználhatatlanodott a belseje.

Hát a héten megtaláltam. És velük voltam, és ezalatt jól megfáztam.

Ez van.

csend.

2011-04-10T16:21:00.000+02:00

A szavak életre hívnak dolgokat.

Nem azért vagyok hallgatag, mert nincs mondandóm.
Épp csak jólesik a csend.
A hosszú csend.
Mert akkor mindenki csak azt éli meg, ami benne zajlik.
Később érdemes megbeszélni ezt, de a pillanatot hagyni kell kiforrni.
Akkor tökéletes, ha hasonló az élmény.
Ilyen az egymásra találás.

Szöveg nélkül is létezik zene.
A dallam néha épp annyit -ha nem többet- mesél, mint egy jól megírt szósor.
Nem kell mindig teremteni.
Elég ha megállunk pihenni, és megfejtjük azt, amit eddig teremtettünk.

részletek.

2011-04-10T15:55:00.000+02:00

"Jó mély lélegzetet vegyen,
aki által völgyön-hegyen
a regiment után megyen.

gyermekkoromban valamivel később arasszal
tudta átfogni a férfiember a derekamat
kivált ha jó nagy marka volt de az idő
mindent kibővít és kitágít ami karcsú vagy szűk
volt valaha hozzon magával ariadne-fonalat aki ráncaim
útvesztőjébe téved mentőövvel szerelje föl magát
aki hozzám szerelmetes szándékkal közeledik
ha ugyan egyáltalán akad olyan bátor vállalkozó
aki a hétvégeken rajtam óhajt maszekolni vagy maszatolni
ígérem nem fogom a kezét visszatolni..."

"szerencse hogy túl nehezen nyílik meg az az ajtó
szerencse hogy nehéz lesz rám találni
szerencse hogy még meg sem született aki majd rám talál
és visszaszólít egy olyan világba
ahol már nem kívánok élni"

egy egész:

Kövérek a fürdőben

A nap saját tüzét nem állva ődöng,
s a föld alatt fölgyújtja a szenet.
Hűsre vágyunk. De mint megannyi kőtömb,
oly súlyosak, oly lomhán fekszenek

a víz partján a fürdőző kövérek;
hanyatt hevernek, míg a rekkenő
nyárban, mint nagy gyümölcsök, lassan érnek,
és állukon sötétlő serte nő.

Mellszőrzetük sűrű, fekete bokra
dzsungel, melyben eltéved hangya jár;
rápingálja hasukra, homlokukra
haragosvörös rózsáit a nyár.

Verejték tölti meg hájuk redőit
s alápereg, mint zsíros, sűrű könny,
de köldökük körül kis tóba gyűlik,
s a guta ül lila nyakszirtjükön.

Bukfencet vet a délibáb, s továbbszáll.
Fejükre százezer fehér acél-
sugár zuhog, mint fémes fényű nádszál.
Zubog a víz, s lángot vet. Itt a dél!

Kilenc angyal fényes réztrombitát fúj;
süket fülünk mintha nem hallaná;
savószínű szemük a légbe bámul,
eszméletük mély űrbe hull alá.

Nyugodtan fekszenek, tán arra várnak,
hogy fölszippantja súlyukat a nap,
s ők könnyű fonalán egy szép sugárnak,
mint lomha ballonok, elszállanak.

Kálnoky László-féle.

Ma ennyi tellett. Ennyi esett jól.

- Igenis igyekeztem odafigyelni a részletekre!

De annyi minden volt, és én annyira fáradt voltam már... Azért megpróbáltam. Tudom, tudom, ennyi nem elég! - Buta liba! Igen, ennyi vagy! Ennyit tudtál! Hát most bogozd ki szépen úgy, ahogyan akarod! De nélkülem!

Ez volt a végszó. Aztán elaludtunk.

Felkeltem és nem találtam magam magam mellett. Egyedül feküdtem a franciaágyon.

"Biztosan felkeltem már, vagy csak a teraszon kávézom egy cigaretta mellett." gondoltam, de a halvány félsz, hogy nem jövök vissza még mindig ott bujkált a tudat víztükre alatt. (Néha felúszott levegőért, olyankor én is nagyot sóhajtottam.)

Vártam kicsit, amíg enyhül a "legrosszabb esetben" verziója által rám erőszakolt szégyen-érzet: nem voltam elég jó magamnak, majd kikászálódtam az ágyból, hogy végre nekifutásból is lefejelhessem párszor a falat, ne csak így, frissen felkelve: ültömben. Hamar kihámoztam magam a szedett-vedett rögtönzött pizsamából, magamra csavartam egy törölközőt, és tudomást sem véve ott-nem-létemről, elvonultam a fürdőszobába.

Lemostam a kétely savanykás illatát a bőrömről. Megkönnyebbülve, kókusz illatú hajzuhataggal léptem ki a víz alól.

Aztán hajszárítás, hogy legyen ami leköti a figyelmemet. Alatta Thomas Newman Whisper of a Thrill-je ment.

És akkor!

Ott... éreztem, ahogyan mögém lépek, és átkarolom a derekamat. Végre! Úgy hiányoztam!

Megfordultam volna, de akkor eltűnök... Hát álltam ott egy darabig, szemtől szemben a tükörrel, félig nedves haj és sampon illat, testápoló és parfüm.

Talán a zene, talán, hogy tudtam mire van szükségem hozott vissza hozzám.

Talán csak a tény: más sohasem fog ennyire megérteni, és ez így van jól.

Megbocsátottam egymásnak hamar, aztán többet nem is gondoltunk rá én, hogy képes voltam kilépni a testemből valakiért, akinek tegnap este csak el kellett mennie, egyedül hagyva engem magammal.

Mert vele mentem. És itthon maradtam.

Mert hiányzott volna.

És mert nem tehettem másként.

vissza, előre.

2011-04-10T15:08:00.002+02:00

Szvidrigajlov utolsó éjszakája

Aludnék, s nem jön álom a szememre.
Miért hánykódom itt, hepehupás
ágyán egy kéteshírű fogadónak?
Mi ült lelkemre, mint a por,
mely könyvek lapjai közé szivárog,
s elmossa a betűket?
Miért olyan ijesztő
a fák zúgása künn, a szélviharban?
Mily messze tűnt vidéki kúriám,
a megszokott pipák és bútorok,
az oly szükségesnek hitt kényelem,
az éhomra felhajtott papramorgó,
a tűzdelt fácán- s fogolypecsenyék,
früstökre kis kövér fenyőrigók,
a kamrában oldalszalonnák, sódarok,
a zongoraszó este a szalonban,
a whist-partik, a megjelent leányok
ölelésbe fúló tiltakozása,
sok titkos, bűnös, édes összebújás,
a lejtős úton a csilingelő szán,
s fakó lovacskák árnya havon.

Mit érdekelne mindez
engem, akit halottak látogatnak?
Már nem vesz semmi sem körül,
csak a tárgyak fekete foltjai,
bőrszag, egérbűz, szennyes ágynemű
s az undorító ételmaradék
a tálcán, legyek lakomája.
Pénzem szétosztogattam.
Méltónak-e? Jobb, ha nem firtatom.
Innen indulni könnyebb,
s az út végét előre sejthetem.

Igen! Igen! Az örökkévalóság
nem szent mennyország, nem tüzes pokol.
Poros kuckó az, nincsen ott egyéb,
csak holmi át nem látszó, piszkos ablak,
nádfonatú rossz szék, a falusi
fürdőkamráknak korma a falon
és sűrű pókháló a szögletekben.
Ott ásítozik, bóbiskol az ember
ezredévtől a másik ezredévig.
Fölrezzen olykor. Véli: kopogást hall
az ajtón, pedig csak kihűlt szive
dobban meg néha. Bosszúsan legyint,
s nehéz feje ismét mellére kókad.

angyalkártya.

2011-04-09T19:08:00.000+02:00

Gyermek

Mélységes szeretettel gondoskodsz a gyermekekről, ők pedig készségesen válaszolnak szeretetedre. Minden gyermek, így a benned élő gyermek is igényli a szeretetet, a ragaszkodást és a figyelmet. Megtisztítjuk és kitárjuk szívedet és időbeosztásodat, hogy több időt és energiát tudj szentelni azoknak a gyermekeknek, akiknek szükségük van rád.

Ez a lap azt jelenti, hogy egy gyermek hatással van kérdésed valamely aspektusára. Ez utalhat a saját gyermekedre, egy gyermek iránti vágyadra, egy fiatal családtagra vagy gyermekeket segítő jelenlegi, avagy jövőbeli munkádra. Sokat gondoltál mostanában a gyermekekre? Ha igen, hát ez a kártya annak a bizonyítéka, hogy bármit is fontolgatsz, az helytálló. Ebbe beletartozik az, hogy több időt töltesz a gyerekekkel , és fiatalokkal kapcsolatos munkaterületek felé kacsintgatsz.

A lap további jelentései: Életcélod magában foglalja a gyermekek segítését. Légy olyan, akár egy gyermek. Figyelj oda a benned élő gyermekre. Egy gyermek üzeni a mennyországból: "szeretlek". Életed részévé válhat a gyermekvárás vagy az örökbefogadás.

Túl sokat beszélek a picurokról, azt hiszem :)

barren obsessions.

2011-04-09T17:00:00.000+02:00

Kedves Csürkeidomárom életjelelt.

Szólított a messzi távolból, és eszembe jutott, hogy ejj, de rég is beszéltünk utoljára, s az mi is volt akkortájt.

Hát igen.

Ez a helyzet, bizony, bizony.

Borzasztó beismerni, de a nyári vér az nyári.

Akkor nagyon intenzíven áradott vala bennem.

S most van megnyugodva végre.

Olyan ki tudja meddig. Megint. Mert ugye általában hogy áll az ember egy kapcsolathoz? Hogy örökké fog tartani.

Aztán kopp.

Ezek a meddő rögeszmék...

Ezek kísérnek végig minden nap az iskolába vezető úton, délután ifiházig fogják a kezemet, este jönnek utánam a zuhanyzóba, aztán megpróbálnak bebújni a takaróm alá, és az álmaimba is...

Pont.

.

2011-04-09T14:23:00.000+02:00

Próbálok levegőhöz jutni, de fuldoklom ha nélkülözni kényszerülök olyan tényezőket az életemből, mint a két lábon járó boldogság.
Néha négy keréken jön.
Néha csak úgy, sehogy, álmomban.
Ott van. Ennyit tesz. Én pedig boldog vagyok.

Apró cafatokat szaggatok a szívemből épp, ezt Thomas Newman zenéivel teszem, természetesen ez már a mazochizmus felső foka.
Igen.

Ennyi.
Irány az aszfalt, cimborák! Nyolc keréken szép az élet!
/Legalább mindkét lábfejemnek kivan a négy kereke ;) /

a remény rabjai.

2011-04-09T14:00:00.000+02:00

"... tudom, hogy van madár mely nem bírja a kalitkát: túl ékes a tolla. És amikor elrepül, örülsz hiszen bűn volt bezárva tartani... Mégis, minden szürke és unalmas marad utána. "

megnéztem. megint.
Madárka!
olvasol még?
mert ezt Neked szántam.

http://www.youtube.com/watch?v=NFq42IibUeY&feature=related

kiskapuk.

2011-04-08T17:49:00.000+02:00

http://www.youtube.com/watch?v=0l0nzPpvbFs&NR=1

Titkot tartani és hazudni ugyanaz.

Kivéve ha más titkáról van szó.

Kivéve, ha kegyes hazugság.

the lost art of keeping a secret .

(r/d)egenerálórás.

2011-04-08T17:25:00.001+02:00

Lady Red Cheeks lecsapott.
Jött a Napocska, kisütött felettem, és bebújt a bőröm alá.
Ilyen az, ha valaki nyári vérrel születik: bírni kell az iramot.
Nem egyszerű, de megéri.
Most épp hazaesés esete forog fenn, és minden percét élvezem a pár órányi magánynak.
Sok tervvel a hétvégére, még többel a jövő hétre érkeztem meg, hátamon Johnny, a fekete iskolatatyó, jobb oldalt a félig-cipzár nélküli utazóm, popsi tájékon két oldalt meg a görkorcsolyám, a lehető legvagányabb batyus kisebbségi képével rendelkezhettem ma.

Újra belevetettem magam a zsongó nyári kavalkádba, bár még nem igazán nyár, inkább amolyan pre-nyári érzés kerülget.
Félidegenek, félismerősök, szívzsibbasztók, és nekem való nők társaságában kergettük a perceket halálba.
Így teltek ezek a napok.
S most következzék a heti tapasztalatok rövid összegzése (naná, hogy megint önelemző szösszenés jön) :

Ami érdekes és egyben taszító lehet bennem, az a félelem maximális hiánya.
Tegnap este betévedt két holland úriember a gimnázium területére, és én véletlenségből épp akkor estem vissza a városból Rebekával. Hát ki az, akihez az ember látatlanul is bizalommal fordul?
Természetesen hozzám... (jó, ez elég nagyképű volt tőlem is, de valljuk be: van benne igazság)
Tehát megkérdezték beszélek-e angolul, mondtam, hogy of course, és elcsevegtünk vígan, ugyanis útbaigazítást kértek egy étteremhez a közelben. Időm volt, még vagy húsz perc csoportterápiáig, úgyhogy mondtam is rögtön, hogy come on, cimborák, follow me, átvezettem őket a sötét sikátorokon keresztül, végig a kertek alatt (gondolom közben mindkét messziről jött kedves úrnak a szíve dobogott a torkában, hátha a veséjükre pályázok...).
Megdicsérték az angol tudásomat, és vázoltam az iskolánk múltját pár mondatban, meg is kaptam rögtön, hogy milyen kedves kis tour guide lennék, majd pár rögtönzött, könnyed poén után célhoz is értünk.
Meglepett, mikor megtudtam: náluk nem jellemző, hogy az emberek ennyire segítőkészek legyenek.
Természetemnél fogva érthetetlennek tartom az ilyet.
Megkérdezték nem veszélyes-e nekem egyedül visszasétálni ugyanúgy a kertek alatt az iskolához. Annyit válaszoltam csak, hogy tudok én gyorsan futni.
Kedvesen jó éjszakát kívántunk egymásnak, és torkomban dobogó szívvel újságoltam el a történteket édesanyámnak a telefonban, kinek hangján hallani véltem az őszinte büszkeséget, mert ugye... ikrek vagyok.
Az információ átáramlik rajtam.
Olyan ez, mint a dialízis. Jól esik az új vér. Nélküle élni képtelen vagyok.

Úgyhogy ma délután egy Dénes nevű évfolyamtársamnak egyből boldogabb névnapot kívántam lent a pályaudvaron, és láttam rajta: csodálkozott, hogy ilyenekre figyelek.
Miért ne figyelnék?
Nálam ez a természetes. Hogy odabököm azt az egy szót is, ha úgy gondolom: jól fog esni.
Nem félek a reakcióktól.
A testemnek köszönöm: semmi baja. Azért van hozzám kötözve, hogy olyan magasra emeljen, amilyen magasan a lelkem jár. Ezért nincs szükségem szárnyakra. Mert mosollyal emelkedem. A mások mosolygós arca ad erőt megtenni a következő lépést.
Akármit is gondolnak rólam itt-ott az emberek, tudom, hogy megéri boldognak lenni. Tudom, hogy érdemes bízni magamban, és tudom, hogy értelme van minden kimondott szónak, még ha butaságnak is tűnik.
Mert a szó összeköt.
És a kapcsolat minden formájában jól esik.
Mindkét félnek.

És ilyen az, amikor a napsugár lefolyik az útra.

Matematika órai mókaság: gerinc. spirál. szép.

ennek nem kell cím.

2011-04-03T11:35:00.001+02:00

.Megszületett.
Kihordtam végre. Hosszú vajúdás volt, és még nem tudom, hogy milyen lesz a drága, de a gyerekem, a döntésem: szeretnem kell.
Nem egyszerű szülőnek lenni, még ha a gyermekünk igazából csak egy döntés is.
Vigyázni kell/kéne rá.
Sok mellékutamról fordultam vissza. Egy lépés előre- halálfélelem- eszeveszett vágta visszafelé.
Ez nem visszatáncolás. Menekülés az élet elől.
Hát most megint ez a helyzet. Nem merem végigjárni, és az akkori döntésem, a gyerekem magára marad.

Fura, de egyszerűbb volt mindig, mint amilyennek először gondoltam.
Most viszont még az eleje sem rendített meg, ugyanis olyan szinten gyűlölöm magam, hogy tudom: így lesz a legkönnyebb mindenkinek, úgyhogy szépen csendben el is somfordálok, változtatok az irányokon kicsit, és belövöm az egyenest.
The flood's gonna bring me home.
Legalábbis nagyon úgy fest.

Egyelőre annyira leköt ez a téma, hogy a koncertbeszámolót csak később írom meg, mert van mit mesélni!!!
Nesze nekem nyári vér.
Hehe.
Érdekes módon a nyakamban izomláznak nyoma sincs.

a lé meg a lola.

2011-04-02T17:49:00.000+02:00

Koncert.
Az lesz ma.
Ha minden jól megy, akkor még tetszeni is fog, csak szólnának már, hogy indulhatok!

Sűrű volt a nap. Kell a holnap előtti feszültség levezetés...
Reggel teregetés, aztán ma kivételesen én csináltam kaját. Egy hatalmas adag -viszonylag fogyasztható - lasagne kerekedett belőle, némi improvizációval. Nem is lett rossz! Még a végén ideális házi manó leszek!
Aki bujkál a sarkokban, az emberi szemnek szinte láthatatlan, néha mégis eltakarítja a hajnalig tartó buli utáni romokat, kimos, tereget, mosogat, alkalmanként főz.
Lassan kiépül ez is.
Nagyon lassan.

Voltam ma futni is.
Napról napra jobban megy. Izmosodom, és ez tetszik.
Imádom az alakuló burkomat.
Már csak belül kéne valamit fejlesztgetni mellé.
Mert így meglehetősen bajos...
Kicsit így éreztem magam (aki látta a filmet ne essen pánikba! annyira nem vészes :) )

Hogy most mi lesz, mi nem, egyelőre nem akarok agyalni rajta.
Hagyom, hogy sodorjon az ár, és igyekszem kikapcsolni az agyam.
Hideg fejjel nem megy.

Azért... Jó lenne most eltűnni egy időre a világ elől.
Nagy szükségem van rá.

Túl sok a sztárocskám újabban.
Ezek a művészek... Itt is egy, ott is egy.
Mindenhol egy szívmelengető -természetesen nálam tíz kilóval könnyebb- kis pajtás.

Apropó pajtás!
Tegnap sikerült összefutni egy nagyon régi óvodás ismerőssel! Az ifjú úrral sülve-főve együtt voltunk akkoriban! (Teszem hozzá volt ez 15 éve. :) ) Nem is ismert meg. Mikor be akart mutatkozni, mondtam, hogy tudom ki ő.
Az első kérdés:
- Te vagy az Annamari? Neeeee!
De. Én vagyok. Ez van.
Főállású kaméleon. Mert ez egy ilyen.
Nehogy ne ilyen legyen.

Szóval holnap jelentkezem élménybeszámolóval, kedves mindenkim, és elregélem majd milyen nyomot hagyott bennem a borzasztóan várt, egy ideje már rettegett koncert.
Kíváncsi leszek, ha odaviszem a világomat, mi fog változni. Mert az én világom velem jön, ötméteres körzetben velem van, aki bekerül valamilyen véletlen folytán: megváltozik.
Na ezekre a változásokra leszek én ma este kíváncsi!

Pedig lassan kifutok az időből...

holnap.

2011-04-02T16:24:00.002+02:00

Holnap?
Holnap.
Holnap...
Hát mi van Velem?
Hát mi lenne...

fejjel a falnak.

2011-03-30T09:22:00.000+02:00

Eljutottam arra a szintre, hogy hánynom kell, ha csak valaki rám néz.
Nem azért, mert gyűlölöm az embereket!
Én megutálom magam helyettetek. Ennyi. Ez az utolsó szívesség.

Tudod miért büntetem magam? Hogy Neked már ne kelljen.

Mert... hogy is mondjam?
Tettei alapján, igaaaaz?
Hát tessék. Tettem. Kizökkentem. Hibám, nem hibám, nem érdekel.

Te két lábbal a földön, te érzékeny vagy, te bátor, te hős... Te! Ez engem már rég nem érdekel!

Kopp? Nope.

"Ne szeressé' mááá'!!"

- Kittita, kittita

- De buta vaaaagy. Az nem kittita! Az matka!

nyakig.

2011-03-30T09:11:00.000+02:00

Pont erre számítottam.
Legalább van, amire még számíthatok, még ha az egy adag szar is, ami időnként a nyakamba szakad. Legalább számíthatok rá.
Legalább.
Számítani.

Irdatlan nagy bunkónak éreztem magam tegnap is, meg már egy hete úgy általában, de mára sem múlt el, szóval nyíltan ki merem jelenteni, hogy az állapot immár tartóssá vált.
Ilyen alapon egy határtalanul gerinctelen illetőt véltem felfedezni bennem, akinek - már meg ne haragudjon kedves vendégem, - nem sok keresnivalója van a bőröm alatt. Szóval mesterséges úton rövid időn belül eltávolításra kerül.

Nem egyszerű messze lenni a jobb részeimtől. Egyszerűbb lenne visszaköltözni magamba, bezárkózni, eltűnni kicsit a világ elől. Vagy nem is annyira kicsit. Mondjuk örökre.

fejtegetés.

2011-03-26T06:36:00.000+01:00

ló
Dolgaid, ügyeid feletti hatásod jelképe.
Szabadon futó ló, vadló: fiatalos és majdnem mindig értelmes lázadás; szembehelyezkedés az öncélú szabályozással.
Lóról leesni: hiba, nem vagy képes kivédeni egy támadást.
Lovon félelemmel ülni: olyasmire vállalkozol, ami meghaladja a képességeid.
Fehér ló: jó ügyet hiszel képviselni.
Szürke, deres, almásderes: becsületes célok.

kanca
Bővérűség.
Ló, aminek szokatlan - rendhagyóan dús, esetleg meglepő színű - sörénye van: olyan szenvedély ébred benned, ami meglep, megrémít.
Fékezhetetlen ló: életed irányítása kicsúszik a kezedből.

autó
A dolgaidat a saját kezedben szereted tartani.
Magabiztosan autót vezetni, női álomban: szeretnéd ha jobban elismernének.
Kormányozhatatlanná váló autó: kicsúsznak az ügyek a kezedből.
Ha nem tudod elindítani: valamit elfelejtettél, amit megígértél.

kormánykerék
Könnyedén forgatható, körbefordítható kormánykerék, ami nincs befolyással a jármű haladására: szenvedély, amely eluralkodik rajtad; elérkezettnek látod az időt, hogy a magad ura légy és ne mások irányítsák a sorsod.

templom
Templomot látni: minél nagyobb, díszesebb: annál nagyobb önbizalomhiány.
Színes templomablakon besütő fény: szép gondolatok, művészi érzék, hűség.

híd
Jó kapcsolatteremtési készség, könnyen nyered meg az embereket.
Leszakadó híd: méltatlanra pazarlod az érzelmeidet, kedvességed hiábavaló.

szemüveg
Olyan dologra jöttél rá, amelynek nem örülsz.

mező
Szabadság utáni vágy.

út
Útszélen állni: elégedetlenség önmagaddal; úton haladni: gyalogosan: célod eléred; autóval, sebesen: függetlenséged kergetése.
Kanyargós út: szerelmi kalandok sora.

telefon
Általában rémálom; lidércnyomás; elintéznivaló.
Telefont összetörni: sürgősen vegyél ki szabadságot, pihenésre van szükséged.

Na tessék!
Kell nekem itt agyalni a butaságokon :)
Össze is álmodtam párat.
Már nincs semmi baj. Nem is félek.
Igazából semmi gond.
Hát nyugalom. Most már csak várjuk ki a lezajló mindenség végét, és meglátjuk mi legyen.

nyugavér.

2011-03-25T22:15:00.000+01:00

Egyetlen Bloombergem!

Jelentek:
Adélos kicsi meggynek hívott. A hajam miatt... Ami most valami... semmihez sem hasonlító selymes szőrtömeg a helyes buksim tetején. Úgy fest, hogy nemsokára hajat fest, és szőkeség a láthatáron a mindenféle ezzel járó endorfin túladagolással.

A kis feketeséggel megint nagyon klasszul megvagyunk!
Bár a tegnap este után nem hiszem, hogy egy ideig a szeme elé mernék kerülni... Állítólag öt után kezdtem el forgolódni, és mivel emeletes ágyon alszunk, és én vagyok alul: ő is forgolódott... Szegényem... Tehetek én arról, hogy nem bírok magammal? Minek aludjak, ha annyi minden érdekeset lehet ébren is csinálni?
Tudom... Izgága... Valószínűleg, ha öt percnél többet lennék képes a seggemen ülni egy helyben, megvilágosodnék. Ezért is lehet mellettem drága fekete. Amolyan guru-csela kapcsolat a miénk. Ő a tanítómesterem.

Mónám volt még nagyon édi vasárnap.
Kávéházban csücsültünk, ahogy az megszokott, cigarettafüst és friss kávé illata keringett köröttünk, közben a híradó duruzsolt a háttérben. Épp Japánról jelentettek a különféle külföldi riporterek, mire drága manóm megszólal:
- Ez olyan, mint egy nagy rendrakás most.
És lényegében igaza van. A mindenható felborította a játékos ládákat, és most mi, hisztis kisgyerekek nem leszünk kiengedve a gyerekszobából, amíg szépen rendet nem rakunk. Túl sok volt a szennyes a padlón, meg a vizes törölköző, nem kellett volna az ágyon ugrálni, ki tudja? Majd a következetes anyu megmagyarázza szépen, mi duzzogunk még egy sort, aztán megnyugszunk, bocsánatot kérünk, anyu megölel, és csendben lefekszünk aludni.

A csütörtök délután telt még hasonlóan kellemesen.
Ancsi (a nem én, a másikabbik féle jóságos kedvesség) ki lett hívva vala általunk, ez is persze drága sötétségem ötlete volt.
S mi mind jót mulattunk egy játszótéren, egy doboz sör, meg pár cigi társaságában. A rég nem látott ál-leszbikus kapcsolatommal való találkozás kihozta belőlem a csacsogó fenevadat, amit ő persze türelmes, lassú bólintásokkal nyugtázott.
- Jó, fogjam be, igaz? - kérdeztem.
- Neeeeem, érdekes vagy. - és mosolygott. Kedves. Le lettem lőve két szóból, de végül arcon nyaltuk egymást, és visszabattyogtunk feketémmel a kollégiumba.

Most meg hazaestem egy spontán kiruccanás után, és kétségek közt vergődve fejezem be a négy órával ezelőtt elkezdett bejegyzésemet, és azon gondolkozom, meddig mehetek el anélkül, hogy bárki megsérülne.
Tudod mi a legborzasztóbb, kedves Bloomberg?
Hogy most magamat féltem, mert itt én fogok sérülni, ha bármi változik.
Elkerülhetetlen.
Félek fájok, fejelem a falat, és nem, és nem, és nem értem miért most, miért így, és miért nem lehetett ezt mind előbb?!
Sokkal előbb?
Nem értem.
Összezavarodtam.
Itt én nem érdemlek semmit, legfőképp megbecsülést, vagy megértést nem.
Itt mindenki más érdemel többet, mint amit eddig kapott az élettől, de erre jelen stádiumomban egyelőre nem világíthatok rá, mert nem, és nem, és nem, és kész.

Ez normális?
Drága madár, ha olvasol még, és érdekel, jelezz, megírom, és kérlek, kérlek, kérlek, segíts!!

Coco.

2011-03-20T15:42:00.000+01:00

"Minden sikeres nő mögött ott áll egy férfi, aki összetörte a szívét. Vagy kettő."

Újabb filmélmény, pajtások!

Coco Chanel életét feldolgozó filmkockák sokasága, bravúros megoldások, néhány sablon-elem, remek filmzenék, briliáns alakítás a főszereplő részéről.

Audrey Tautou -kissé elfogult vagyok, tudom- egy tünemény volt, mint mindig. Tetszett a karakter is. Tökéletes párosítás.

Itt az idő visszamenni az aranykalitkába, és elmesélni mindezt az ottani nőimnek személyesen.

Azért... az idézettel őszintén, mélyen egyet értek.

Bár... ezek alapján szerény személyem vajmi kevés eséllyel indul csatába akármiféle elismerésért is.

lázrózsa.

2011-03-19T22:23:00.000+01:00

Kaptam virágot.
Az arcomon hordom.
Majd elmúlik.

Anyu hozott haza filmet. Csípem Will Smith-t!
A randiguru saját szerencsétlenkedése teljesen édi volt.
Sőt! Még hihető is... Igazából... mintha magamat láttam volna. Édi, édi, édi.
Most, hogy "ágyhoz vagyok kötve" (bár úgy lenne...), nézem a tévét, és folyik belőle a szemét.
Még jó, hogy néha akad egy normális, tartalom nélküli, ügyes poénokkal tűzdelt, rendkívül primitív, szívmelengetősen bárgyú film is.
Jó lenne nem egyedül nézni... bár most elég illúzióromboló lehet ahogy belefulladok a taknyomba. Ez ilyen.

Wahhaha! Éljen az ébrenlét! A nehezen alvás! Éljen a nyúzott arc, forró test!
Legalább... tudjuk, hogy tavasz van. Ez pedig csak a menetrend szerinti tavasznyitó elhalálozásom. Szükségszerű az újjászületéshez.

ilyen.

2011-03-19T01:53:00.001+01:00

http://www.youtube.com/watch?v=R_WuXOP8oDg